Drágábbak lettek a használt autók

Tavaly 12 százalékkal több ilyen járművet adtak el, mint egy évvel korábban.

MTI
2016. 01. 11. 10:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A használtautó-index, az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám, a 2014. év végi 134,4 százalékról 156,8 százalékra emelkedett. Az index 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének.

A közlemény szerint 2014-ben részben a forintárfolyam gyengülése, illetve a használtautó-importra bevezetett vagyonszerzési illeték közvetett hatásainak eredményeként drágultak a használt autók átlagosan 8 százalékkal. Tavaly szintén infláció feletti, 2,6 százalékos átlagos árnövekedés volt jellemző, az utolsó negyedévben észlelt átlagár már meghaladta az 1,67 millió forintot.

Leginkább, több mint 17 százalékkal, a nagy autók drágultak 2013-hoz képest, a használt terepjárókért ugyanakkor továbbra is csaknem 2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint 2013 végén.

A portál rámutatott, hogy a Magyarországon értékesített használt személyautók háromnegyede a kis autók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók halmazába sorolható, utóbbiak szintén több mint 10 százalékkal drágultak.

A kis autók között a legnépszerűbb használt autó a Suzuki és az Opel, az alsó-középkategóriában főként az Opelt és a Volkswagent, a felső-középkategóriában pedig a Volkswagent és a BMW-t részesítik előnyben a vásárlók – írta a Használtautó.hu.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.