Jönnek az Uber-helikopterek

Hatalmas versenyfutás kezdődött a Lyfttel szemben.

MNO
2016. 01. 20. 14:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Uber-helikopterek a Salt Lake City-i repülőtér és Park City közt közlekednek majd. A várhatóan 15 perces út a tervek szerint napközben 200, éjszaka pedig 300 dollárba kerülne egy főnek.

„Ez egy kísérleti projekt. Majd meglátjuk, hová vezet, mindenesetre elég izgalmas” – fogalmazott a partnerséggel kapcsolatban Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója egy müncheni konferencián.

Az Uber vezetőit érzékenyen érintette az ugyancsak fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Lyft Inc. egymilliárd dolláros tőkeemelése, melyben az amerikai General Motors félmilliárd dollárral vesz részt. Erre természetesen felfigyeltek az olyan hagyományos szállítási cégek is, mint az Airbus, amely az Uberrel kezdeményezett együttműködést – írja a The Guardian. A lapnak az Uber egyik vezetője elmondta: a Lyft lépése sokkolóan hatott a cégre.

Az Uber ellen Budapesten zajló taxistüntetésről ide kattintva olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.