Tizenkétmilliós bírságot kapott az NN Biztosító

A cég életbiztosítási szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatban tártak fel problémákat.

MTI
2016. 01. 14. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a jegybank munkatársai által kötött próbaügyletek során a biztosító egyes esetekben az ügyleti döntéshez szükséges dokumentumokat nem adott át, lényegi információkat nem közölt, sőt egy alkalommal a fogyasztói szándéktól eltérő szerződés megkötését szorgalmazta.

Az MNB több próbaügylet kapcsán megállapította, hogy a biztosító megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára, valamint az életbiztosítási szerződések megkötését megelőző tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

A próbaügyletkötéseknél az NN Biztosító Zrt. nem biztosította, hogy az elektronikus úton történő biztosítási igényfelmérés és ajánlattétel során a fogyasztók (ebben az esetekben az MNB munkatársai) ellenőrizhessék, valós igényeiket rögzítették. Egy esetben a biztosító megtévesztésre alkalmas tájékoztatást nyújtott az ügyfél igényeinek megfelelő biztosítási termékek köréről.

Jogszabálysértést követett el a cég azzal is, hogy a fogyasztó részére megküldött elektronikus levélben hiányos tájékoztatást adott a szerződéshez szükséges lényegi dokumentumokról. Előfordult az is, hogy az NN Biztosító Zrt. nem az ajánlattételt megelőzően, hanem csupán azt követően bocsátotta a fogyasztó rendelkezésére a szerződéses dokumentumok egy részét.

Mindezek nyomán az MNB csütörtöki határozatában a jogszabályok betartására kötelezte a biztosítót, s a jogsértések miatt 12 millió forint bírságot is kiszabott. A próbavásárlások egy részében ugyanakkor a jegybank nem tárt fel jogsértést, és a vizsgálat során több pozitív, fogyasztói szempontból előremutató intézkedés bevezetését is tapasztalta a biztosítónál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.