Több magyar sertéshúst vesznek az áruházláncok

Egyértelműen, érezhetően megnőtt a sertéshús iránti kereslet az év eleji áfacsökkentés hatására.

MTI
2016. 01. 16. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január elsejével 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéstőkehús áfája. A Népszabadságnak nyilatkozva Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke és az egyik legnagyobb előállító és feldolgozó Bonafarm-csoport vállalati kapcsolati igazgatója az eltelt két hét adatai alapján pontos forgalmi számot még nem szeretett volna mondani, de főleg a nagyáruházláncoknál megnőtt a sertéshús vásárlása, illetve az átlagos vásárlások mennyisége.

Ezen a véleményen volt a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára is, úgy látja, hogy egyértelműen megnőtt a kereslet a szükséges és nagyon várt áfacsökkentés hatására.

Mindkét lap foglalkozik azzal, hogy bizonyos sertéshúsrészek (fej, toka- és hasi szalonna, körmök) áfabesorolása nem egyértelmű. A napilapok szerint a vámtarifaszámok segíthetnek ebben a kérdésben, a Magyar Hírlap azonban úgy tudja, hamarosan a hivatalos adóhivatali állásfoglalás is elkészülhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.