Új állás? Három hónap kell hozzá

Tavaly az álláskeresők kétharmada három hónapon belül elhelyezkedett.

MTI
2016. 01. 27. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A válaszadók 36 százaléka már az első hónapban, 18 százalékuk 1-2 hónapon belül, míg 13 százalékuk a harmadik hónapban talált új állást – olvasható a portál által szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményben. A válaszadók egytizedének nem sikerült új állást találnia az elmúlt évben – tették hozzá.

Az álláskeresők 38 százaléka az interneten, 30 százalékuk pedig ismerősök segítségével és ajánlásával próbál szerencsét, a többi álláskeresési forma elenyésző. Az 55 év feletti álláskeresők 15 százaléka szintén használja a világhálót – írták.

A felmérés szerint a munkaerőpiac befogadóbb a férfiakkal és a fiatalokkal szemben, ugyanis az első hónapban a férfi álláskeresők 40 százaléka tud elhelyezkedni, míg a nőknek a 30 százaléka. A 18–25 éves korosztály 48 százaléka szintén sikeresen talál munkát négy héten belül, a 45 éven felüliek esetében ez az arány már csak 28 százalék.

Arról is beszámoltak, hogy egy álláskereső átlagosan három állásinterjún vesz részt, amíg állást talál. A válaszadók 40 százaléka legfeljebb öt önéletrajzot küldött el az álláskeresés során, tízet vagy annál kevesebbet 16 százalékuk, a megkérdezettek 15 százaléka pedig tíz és harminc közöttit jelölt meg. A válaszadók 3 százaléka azonban száznál is több önéletrajzot küldött már el.

A felmérésben résztvevők 57 százaléka legfeljebb három állásinterjún vett részt, 21 százalékuk három és tíz közötti számot jelölt meg, 5 százalékuk pedig több mint 10 állásinterjún volt már – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.