Megbékéltek az árakkal a hentesek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ha nem is 17 százalékkal, de a lapunk által felkeresett fővárosi üzletek mérsékelték az érintett tőkehúsok árát.

Horváth Attila
2016. 02. 03. 17:03

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a sertéstőkehús fogyasztói ára 17 százalékkal csökkent. Az idei év első hónapjának tapasztalatai szerint a hálózatban 22-25 százalékkal több sertéstőkehús fogyott, ugyanakkor a baromfitermékeknél 5-10 százalékos visszaesést tapasztaltak. A Tesco ezzel szemben nemrégiben arról nyilatkozott, hogy náluk a baromfi iránti kereslet is nőtt. Mint azt Fodor elmondta, bíznak abban, hogy további termékköröknél is jelentős mértékű csökkentés történhet, fontosnak tartják a baromfihús, a halhús, a zöldségek és gyümölcsök, a pékáruk, valamint a tejtermékek esetében is az áfa érzékelhető mérséklését.

A távirati iroda beszámolója szerint a baromfihús áfájának csökkentése mellett érvelt a Baromfi Terméktanács elnöke is tegnap a köztévében. Csorbai Attila hangsúlyozta, a sertéshús és a baromfifélék helyettesítő termékek, ezért nem lehet csak az egyik esetében jelentősen változtatni az áfatartalmat, mert az kedvezőtlenül hathat más ágazatokra. Hozzátette, a gyümölcsök és zöldségek esetében sincs eltérő adókulcs. Felidézte, tavaly tavasszal Orbán Viktor is úgy nyilatkozott, megérti a problémájukat, és a költségvetés helyzetével indokolta, hogy nem volt lehetőség mindkét termék áfacsökkentésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.