Nagyot zuhant a babakötvény népszerűsége

Tavaly több mint egyharmadával esett vissza a frissen kötött Start-számlák száma a kincstárnál.

MNO
2016. 02. 08. 5:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap internetes kiadása szerint tavaly több mint egyharmadával esett vissza a frissen kötött Start-számlák száma a kincstárnál, alig több mint 23 ezer gyereknek nyitottak ilyen konstrukciót a 2014-es 37 200 után. Pedig 2015 márciusában az állam 3800 állami gondozott kisgyerekről is gondoskodott, nélkülük a felére esett volna vissza az új számlák száma – jegyezte meg a lap.

A kincstár tavaly kisebb-nagyobb rendezvényeken kampányolt a Start-számlák mellett, a hivatalos honlap szerint 2016-ban is egyelőre rendezvényeken, főleg babaruhabörzéken népszerűsítik a kötvényt. A lap úgy tudja: a siker továbbra is mérsékelt, januárban 7362 gyerekből 2021-nek nyitották meg a számlát.

A hét két-három napján néhány órán át nyitva tartó egységekben eddig valamivel több mint 12 ezer Start-számlát nyitottak, vagyis a nem egészen 95 ezer szerződés zömét a megyeszékhelyeken található nagy kincstári fiókokban kötötték – olvasható a Világgazdaság hétfői cikkében.

A lap megjegyzi: Start-számlát nemcsak kisbabáknak, de újabban már bármelyik 2006 előtt született gyereknek nyithatnak a szülők, annyi csak a kikötés, hogy legalább három évig kell ezen a számlán tartani a megtakarítást.

Az a gyermek, aki betöltötte a 18 éves kort, elvileg már hozzájuthat a pénzéhez, azonban igazolnia kell, hogy az összeget a jogszabályban meghatározott célokra fordítja majd: költheti egyebek mellett iskolai tanulmányokra, pályakezdésre, lakásra vagy a gyerekvállalás feltételeinek megteremtésére. A kincstár azt viszont nem árulta el a lapnak, hogy voltak-e már kifizetések – írja a Világgazdaság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.