Negyvennégymillióra büntették a Picket

A Gazdasági Veresenyhivatal közleménye szerint a vállalat teljes körűen elismerte jogsértést.

MTI
2016. 08. 02. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a Pick 2009 januárja és 2014 decembere között meghatározta az általa gyártott, és az egyes kereskedelmi partnerek (nagy-, illetve kiskereskedők) által az egyes akciós időszakokban értékesíteni kívánt termékek fix, illetve minimális nagy- és kiskereskedelmi árát.

A Pick az általa javasolt fogyasztói árat ki is tudta kényszeríteni, mert kilistázással vagy más szankcióval fenyegette partnereit, bár ezeket a gyakorlatban nem alkalmazta – áll a tájékoztatásban.

A GVH közleménye szerint a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.

A hivatal szerint sérti a versenyjogot, ha egy gyártó a termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (például átadási árhoz, szállított mennyiséghez) köti, és e feltételek teljesítésére vertikális megállapodásokat köt.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban is megjelenítse. A kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban árusíthassák – áll a közleményben.

A hivatal a bírság megállapításakor az egyes akciókat érintő megállapodásokból származó árbevételt vette figyelembe, és súlyosbító körülményként értékelte, hogy a nagy- és a kiskereskedelmi ár rögzítése súlyos jogsértésnek minősül, és azt, hogy a Pick piacvezető szerepe miatt magatartása kihathat más vállalkozások magatartására és árazási gyakorlatára. Enyhítő körülményként értékelte, hogy nyilvános adatok alapján készült árelemzések nem támasztották alá egyértelműen a Pick által javasolt árak egységes minimálárkánt való tényleges működését, és azt, hogy a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.