Iráni magánbankok nyitnak fiókot Németországban

A két iráni magánbank Münchenben még az év végéig meg akarja nyitni fiókjait.

MTI
2016. 09. 05. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magántulajdonban álló iráni pénzintézetek közül a Kavarmianeh (Közel-keleti Bank) és a Sina Bank az első, amelyek megjelennek Európában azóta, hogy az iráni atomprogramról kötött megállapodás alapján az idei év elején feloldották az Iránt sújtó nemzetközi szankciókat. A két iráni magánbank Münchenben még az év végéig meg akarja nyitni fiókjait.

Eddig csak állami tulajdonú iráni bankok működtettek fiókot Németországban, a Melli és a Sepah. Az évekig tartó kényszerszünet után a Melli hamburgi, illetve a Sepah frankfurti fiókja májusban kapta meg a németországi pénzpiaci felügyelet engedélyét banki tevékenységének felújítására.

Az Irán ellen bevezetett nemzetközi büntetőintézkedések 2012-ben történt megszigorítása előtt Németország volt Irán egyik fő kereskedelmi partnere. A német vállalkozók azonban vonakodnak visszatérni Iránba, hiába állapodott meg a perzsa állam tavaly nyáron vitatott atomprogramjáról a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából és Németországból álló hatok csoportjával.

E megállapodás dacára az Egyesült Államok továbbra is érvényben tart Irán elleni szankciókat a perzsa állam ballisztikusrakéta-programja, az emberi jogok iráni helyzete és a terrorizmus támogatásának vádja miatt. Mivel tartanak az amerikai megtorló intézkedésektől, eddig egyetlen nagy nemzetközi bank sem volt hajlandó felújítani az együttműködést Iránnal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.