Spéder új céget alapított, az Index sorsa forog kockán

Még nem tudni, hogy a kegyvesztett vállalkozónak a hírportál megvédése vagy más a célja az új vagyonkezelővel.

MNO
2016. 10. 28. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután Spéder Zoltán túladott a Portfolio.hu-t és a Pénzcentrum.hu-t működtető cégén, új vagyonkezelő céget jegyeztetett be pénteken a kegyvesztetté vált vállalkozó cemp-x online Zrt. néven – tudta meg a Hvg.hu.

A céget tízmilliós alaptőkével jegyezték be, Spéder az egyedüli tulajdonos, az igazgatóságba Ziegler Gábor, Pusztay András és Prigyeni Lénárd Ferenc került be.

A Hvg.hu megjegyzi, hogy az új cég létrehozása összefüggésben lehet a hírportál sorsával, hiszen a Ziegler és Pusztay az Index.hu Zrt. igazgatósági tagjai, Prigyeni pedig fejlesztőmérnök, aki az Index.hu és a CEMP fejlesztési stratégiájának kidolgozásában vett részt.

Spéder Zoltán nemrég eladta az FHB Bankban meglévő érdekeltségét 7,5 milliárd forintért, s lemondott bankelnöki tisztségéről is. Az üzletember, aki korábban olyan helyzetben volt, hogy ő vezényelhette le a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, mára kegyvesztetté vált.

Tavaly ősszel a jegybank súlyos bírságokat szabott ki az FHB-pénzintézetekre, aztán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő támadta azokat. Majd megkezdődött a kormányhoz közeli sajtóorgánumok lejárató kampánya is: június elején a Magyar Időkben írtak Spéder offshore cégeiről, majd a TV2 Tények Extra című műsorában vetítettek róla riportot. Aztán házkutatást is tartottak az üzletembernél, mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átfogó vizsgálatot indított a CEMP-pel szemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.