90 milliós bírságot kapott a Vodafone

Úgy vélik, jogsértő volt a Vodafone Family tavalyi reklámfilmje.

MTI
2016. 12. 06. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GVH úgy ítélte meg, hogy a 2015. november 2. és december 23. között látható, Négy előfizetés csak 6880 forint havonta szlogennel futó tévéreklámok és a Tesco áruházakban bemutatott filmek lényeges feltételeket és kötöttségeket hallgattak el a Vodafone Family kedvező csomagdíjának igénybevételéről.

A közlemény szerint a cég a reklámokban egyebek mellett nem tette egyértelművé a négy emberre kiterjedő ajánlat összetételét, vagyis hogy két felnőtt és két, 6 és 18 év közötti gyerek veheti igénybe a hirdetett csomagot, a két felnőtt számlás előfizetésének meghatározott csomagját, valamint a speciális fizetési konstrukciót.

A GVH döntésében kifejtette: a fogyasztók előtt ismert lehet a különböző ajánlatok összetettsége és a lehetséges variációk sokasága, azonban éppen ez a sokszínűség nehezítheti meg az átgondolt döntést. Ha ugyanis egy reklámban valamely lényeges és kedvező termékjellemzőt – adott esetben egy promóciós árat – kiemelnek, akkor megtévesztő, ha közben elhallgatják az adott ajánlat további lényeges, az igénybevételt korlátozó feltételeit annak ellenére, hogy az adott reklámeszköz keretei megengednék a kiegészítő információ közzétételét – ismertették.

A versenyhivatal a bírság kiszabásakor a reklámköltség összegét vette alapul. Súlyosító körülményként értékelte egyebek között, hogy a jogsértő gyakorlat hosszabb ideig tartott, és a reklám jelentős számú fogyasztót ért el. Ugyanakkor a GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozás olyan kutatási eredményeket nyújtott be, amelyeket a hivatal versenytanácsa a jogsértés megállapításához is felhasznált, valamint hogy az érintett reklámok jelentős része csupán imázstartalmú, így alapvetően a fogyasztói bizalom, elégedettség megerősítését és az általános érdeklődés felkeltését célozták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.