A postások 65 ezer forintnyi utalványt kapnak

Nem Erzsébet-utalványt, hanem Posta Palettát. Tavalyhoz képest 30 százalékkal többet.

MTI
2016. 12. 16. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A juttatást két részletben vehetik át a Magyar Posta munkavállalói, karácsony előtt 40 ezer, a két ünnep között 25 ezer forint értékű utalványt kapnak.

A Postás Szakszervezet honlapján üdvözölte a menedzsment törekvését, hogy az elmúlt év eredményeire és a megnövekedett elvárásokra, valamint az év végi hajrára való tekintettel a 2015. decemberinél jóval magasabb mértékű kifizetést kapnak.

A Magyar Posta az MTI kérdésére cáfolta, hogy a szerződéses ügyfelei közül többen felbontották a szerződésüket, ahogyan az több sajtóorgánumban megjelent. Ugyanígy azt is cáfolják, hogy a csomaglogisztikával, akár a levélkézbesítéssel probléma lenne. Egyszerűen az év végi küldeményforgalom extra terhelést jelent.

Közölték, hogy karácsony felé naponta a szokásos csomagmennyiség akár kétszeresét is kezelik. 2016 novemberében az év havi átlagában nézve, 2015 novemberéhez képest csaknem 30 százalékkal több csomaggal foglalkozott a cég.

A posta a küldemények kézbesítésének háromnegyedét határidőn belül teljesíti, a fennmaradó egynegyednél előfordulhatnak csúszások, de ezeket is szinte maradéktalanul, három munkanapon belül eljuttatják a címzettekhez – hangsúlyozta a társaság.

A szervezetre egyébként éppen az állam rótt pluszterheket: Orbán Viktor az Idősek Tanácsának hó elején ülésén jelentette be, hogy a nyugdíjasok a költségvetési többlet terhére még karácsony előtt, illetve legkésőbb az év vége előtt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak. Hosszas egyeztetés után ezt végül mégiscsak a posta viszi el a közel 3 millió jogosultnak, pedig egy ideig a járási kormányhivatalok dolgozóival akarták kivitetni a küldeményeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.