Lapunknak korábban egy kormányközeli forrásunk arról is beszélt, hogy az egész üzemeltetési konstrukcióval gond lehet. A légiiparban a közszolgáltatási jelleg akkor érvényesül, ha például egy állam egy-egy szigetre vagy régióba egyéb szolgáltatás híján szükségesnek látja a légi összeköttetés megteremtését. Ilyenre példa a Spanyolország és a Kanári-szigetek, vagy Portugália és az Azori-szigetek közötti légi kapcsolat. Budapest és Szkopje vagy Tirana között azonban kétséges, hogy lehet-e ilyenről beszélni. – Az utasok jelentős része csak átutazna Ferihegyen. Ez egy hagyományos légitársaság profiljába gazdasági alapon is belefér, míg egy fapadosnál, amelynek üzleti modellje a két célpont közötti szállításon alapul, csak állami támogatással működhet – fogalmazott informátorunk. Valószínűnek tartja, hogy a Wizz Air a szubvenció mellett, monopolhelyzetben csak névleg szállít majd Budapestre utasokat, valójában azonban ráhordó szerepet lát el nyugat-európai desztinációk felé induló járataira, fapados áron. Ez esetben azonban nem érvényesül semmilyen közszolgáltatási jelleg. Mindez pedig előrevetíti annak lehetőségét, hogy a régióban jelen lévő, de adminisztratív eszközökkel kizárt légiipari vállalatok Brüsszelben támadják meg a megbízást.
Nincs meglepetés: a Wizz Air repül Nyugat-Balkánra
A légitársaság egyedüli indulóként nyert az állam által kiírt, minden jel szerint testreszabott tenderen.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!