Ötszáz új elektromos töltőhelyet terveznek Budapestre

Az NGM és a főváros projektje 600 millióba kerül majd.

MTI
2016. 12. 13. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NGM keddi tájékoztatása szerint az elektromobilitás elterjesztését célzó Jedlik Ányos-terv megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást a tárca az önkormányzattal.

A főváros biztosítja a töltőállomások helyét és a hozzájuk tartozó parkolóhelyeket, míg a nemzetgazdasági tárca vissza nem térítendő támogatást nyújt az önkormányzati töltőtelepítési programban. A főváros és a kerületek 250 töltőoszlopra, azaz 500 töltőhelyre pályázhatnak, ezek fedezete az októberben kiírt pályázati felhívás szerinti feltételekkel garantált – hangsúlyozta az NGM.

A közlemény szerint az együttműködésben közösen felmérik a jogszabály-változtatási igényeket, valamint közös koncepciót dolgoznak ki a kiépítendő töltőpontok helyének kijelölésére is.

A megállapodás szerint a főváros áttekinti a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó rendeleteit, és javaslatot tesz a zéró emissziós járművek elterjesztésére a személytaxi-szolgáltatásoknál, illetve egy zéró emissziós járművekre épülő közösségi autómegosztó rendszer (car-sharing) bevezetésénél. Ezzel összhangban a főváros a közszolgáltatásokat ellátó járműpark esetében is megvizsgálja a károsanyag-kibocsátástól mentes járművek alkalmazásának lehetőségét – közölték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.