Szír menekült csokigyár épül Hatvanban

A kormány ugyan elutasítja a migránsokat, a gyárat viszont beengedi, főleg ha ez 540 új munkahellyel jár.

MNO
2016. 12. 19. 11:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter az MTI közlése szerint azt emelte ki, hogy a cég, amely a világ egyik legrangosabb, prémium csokoládékat előállító vállalkozása, 7,6 milliárd forintos beruházással egy 12 ezer négyzetméteres üzemet hoz létre. A tervek szerint 2017 novemberében az új gyár már elkezd termelni, a Hatvanban gyártott csokoládék 95 százalékát exportálják – tette hozzá Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott: a jövő év elejétől hatályos, vállalkozásokat érintő adóváltozások a magyarországi gazdaságot az EU legversenyképesebb befektetési környezetévé teszik.

A Hvg.hu cikkezett korábban arról, hogy a magyar kormány a menekülteknek ugyan ajtót mutat, a luxuscsokoládé-gyárat viszont beengedi, főleg ha ez 540 új hazai munkahelyet jelent. A lap megjegyzi, hogy a cég honlapja szerint jelenleg csak két darab üzletet működtet, mindkettőt Szíria fővárosában, Damaszkuszban. A vállalkozásnak egyébként működött boltja Aleppóban is, de ezt már régen bezárták, ahogy 2011-ben bezárt a gútai gyár is. Most a két damaszkuszi üzletet is egy kis helyi csokoládéműhelyből látják el.

A Gharoui Chocolate egyébként egy nagy múltú cég. Már a 30-as években működött csokoládégyáruk Szíriában, amit a jelenlegi vezérigazgató nagyapja, Ahmad Ghraoui nyitott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.