A 2015-ös cégalapítási mélypontot követően némileg növekedett az új vállalkozások száma 2016-ban Magyarországon. A Bisnode nemzetközi cégminősítő rávilágított, hogy az 5 százalékos bővülésnek köszönhetően a tavalyi évben 1300-zal több új cég alakult, mint tavalyelőtt, de még ez a szám is elmarad a 2014-es 30 ezertől. Az elmúlt tízéves periódust vizsgálva a tavalyi volt a második leggyengébb az új alapítású cégek mennyiségét tekintve (26 ezer), míg a legtöbb vállalkozás, közel 50 ezer, 2011-ben kezdte meg működését. A tavalyi év második és utolsó negyedéve mutatkozott különösen aktívnak, hiszen az új cégek száma ekkor nemcsak a 2015, hanem a 2014 azonos időszakait is túlszárnyalta.
Elsősorban az ipar, valamint a szolgáltatószektor népszerűsége növekedett 2015-höz képest, előbbiben csaknem ezerrel több új céget regisztráltak 2016-ban, de az utóbbiban is 850-nel növekedett az új cégek száma. Persze kivételek ezekben az ágazatokban is akadnak. A textiliparban 25, a papíriparban 14, a vegyiparban 10, míg a fafeldolgozásban 3 százalékkal csökkent a 2016-ban induló vállalkozások száma. A szolgáltatószektorban újonnan alapított vállalkozások száma a közigazgatás és védelem terén 27, az oktatásban 6, az egészségügyben 3 százalékkal mérséklődött a tavalyi év folyamán.
A legtöbb új vállalkozás a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet, illetve az építőipart választotta fő profiljául, olyannyira, hogy csaknem minden negyedik induló cég ezek valamelyikét jelölte meg főtevékenységként. Továbbra is sok új cég választja a kis- vagy nagykereskedelmet, ám számuk 2015-höz mérten 8, illetve 11 százalékkal csökkent. Az ingatlanokkal foglalkozó új cégek száma 19 százalékkal növekedett a tavalyi évben, ezzel az ötödik legnépszerűbb terület lett az új vállalkozások körében.
A működő vállalkozások száma 2016-ban tovább csökkent, ám jó hír, hogy az esés üteme 1,1 százalék körüli értékre mérséklődött. A folyamat hátterében tavaly már egyértelműen a megszűnt társaságok továbbra is magas száma állt, míg a korábbi években a megszűnések mellett az új cégek számának folyamatos visszaesése is fontos mozgatórugója volt a romló tendenciának. A cégmegszűnések száma 2016-ban közel 5,7 százalékkal csökkent, így – a 2015-ös 52 ezer helyett – mindössze 49 ezer vállalkozást töröltek a cégjegyzékből.
A bejegyzett cégek száma a kommunális tevékenységet végző vállalkozások körében növekedett a legnagyobb mértékben, több mint 10 százalékos emelkedést követően 3600 vállalkozással, a közigazgatási és védelmi tevékenységet végző vállalkozások száma pedig 2 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet. Több mint 3 százalékkal csökkent viszont a textilipari, a nagykereskedelmi és a papíripari cégek száma, míg a fafeldolgozók és gumigyártók száma több mint 2 százalékkal lett kevesebb.
Megyei viszonylatban vizsgálódva Nógrád megye kivételével mindenhol csökkent a cégszám. A legnagyobb visszaesés még mindig Komárom-Esztergom megyében mérhető, ahol közel 4 százalékkal kevesebb társaság működik most, mint egy évvel korábban. Fejér, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig 2 százalékkal kevesebb bejegyzett cég működik. Sokat javult a helyzet Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ugyanis ezeken a területeken egy év alatt kevesebb mint felére mérséklődött a cégszámok csökkenése. A legkisebb cégszám-csökkenés Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Baranya megyében (0,15, 0,22 valamint 0,31 százalék) történt 2016-ban.
Továbbra is magas a megszűnő cégek száma, ami arra enged következtetni, hogy az idei évben tovább mérséklődik majd a működő vállalkozások száma, ugyanakkor a cégalapítási kedv javulásának köszönhetően a csökkenés ütemében további lassulás várható. A csőd, felszámolási és kényszertörlési eljárások számában tapasztalható visszaesés is előrevetíti, hogy a magyar gazdaság tisztulási folyamata a vége felé közeledik.