Sikér: nincs hitelezői választmány

A felszámoló által összehívott hitelezők száma nem érte el a jogszabály szerinti minimumot.

Tóth László Levente
2017. 01. 05. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem alakulhatott meg ma a felszámolás alatt lévő Sikér Malomipari Zrt. hitelezői választmánya. A felszámoló által összehívott hitelezők száma ugyanis nem érte el a jogszabály szerinti minimumot. Korábban megírtuk, hogy az ország egyik legnagyobb malomipari vállalatának csődje miatt több mint kétszáz hitelező pénze ragadt benn: esetenként több tízmillió forinttal tartozik a felszámolás alatt lévő cég, de akad olyan beszállító is, akinél ez eléri a százmillió forintos nagyságrendet.

Információink szerint a cég malmainak új tulajdonosait a háttérben már ki is választhatták, legalábbis erre utal az, hogy a felszámolás alatt lévő Sikér Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány. Az ilyen cég adósságainak rendezéséhez, hitelezőivel való megegyezéséhez és reorganizációjához nemzetgazdasági vagy kiemelt közérdek fűződik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.