Szijjártó: Vajna eximbankos hitele nem közpénz

A kormánytag „semmilyen médiavásárlással kapcsolatos alapítói döntést nem hozott”.

MNO
2017. 01. 05. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külgazdasági és külügyminiszternek Sneider Tamás jobbikos képviselő tett fel írásbeli kérdést Milyen kondíciókkal tette rá a kezét Andrew G. Vajna a TV2-re? címmel, arra volt kíváncsi, hogy az Eximbank milyen feltételekkel adott 6,72 milliárd forintot a filmproducernek. Szijjártó Péter válaszát csütörtökön tették közzé a parlament honlapján.

Ebben az áll: az Eximbank szigorú jogszabályok alapján dönt a hitelkihelyezéséről, a bankot az igazgatóság irányítja, és az igazgatóság a jogszabályok betartásával dönt arról, hogy kivel köt hitelszerződést.

„A miniszternek egy esetben van dolga: 20 milliárd forint fölötti hitelszerződések esetében alapítói döntést kell hoznia. Én nem hoztam semmilyen médiavásárlással kapcsolatos alapítói döntést” – írta Szijjártó. Hozzátette: „a többi az igazgatóság dolga, furcsa is lenne, ha politikus döntene napi szinten arról, hogy az Eximbank éppen milyen hitelt ad vagy milyen hitelszerződést köt”.

A miniszter válasza szerint az Eximbank kétfajta hitelt adhat: olyan hitelt, ahol érintett közpénz, ezt kamatkiegyenlítésnek hívják, azt jelenti, hogy a bank kedvezményes kamatozású hitelt ad, ez a költségvetés számára a kamatkiegyenlítés miatt költséget jelent. És adhat olyan hitelt, ami teljesen piaci alapú, teljesen piaci árazású, és semmi köze nincsen semmiféle közpénzhez – írta. Kiemelte: az Eximbank igazgatósága arról tájékoztatta, hogy az Andy Vajnának nyújtott hitel „közpénzt nem érintett”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.