Több milliárdot fizethetnek a horvátok a Mol–INA-ügy miatt

2014-ben azért fordultak a bírósághoz, mert szerintük a Mol korrupt módon szerezte meg az INA-t.

MNO
2017. 01. 04. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább 30 millió dollár, vagyis csaknem 9 milliárd forint a perköltsége annak a Mol és a horvát állam közti nemzetközi választott bírósági pernek, amely december végén a magyar vállalat győzelmével zárult – írta meg az Index a Global Arbitration Review cikkére hivatkozva.

A per költségeit a felperesnek, vagyis a horvát félnek kell kifizetnie, miután a bíróság a Mol-vezér Hernádi Zsolt elleni vádakat elutasította.

Az Index felidézi, hogy a horvátok 2014-ben azért fordultak a genfi nemzetközi döntőbizottsághoz, mert állításuk szerint a Mol korrupt módon, vesztegetéssel szerezte meg az INA irányítását. Valamint a horvátok szerint elmaradtak azok a befektetések is, amelyeket a Mol a 2003-as részvényesi szerződésben vállalt. Azonban a bíróság decemberben a felperesek valamennyi kérelmét elutasította, a korrupció vádja nem állt meg.

A portál emlékeztet, hogy a horvát állam a most lezárult pert 2014-ben mintegy válaszul indította egy másik választott bírósági eljárásra, amelyet a Mol kezdeményezett ellene 2013-ban, és amelyben a Hernádi Zsolt vezette cég kártérítést követelt a zágrábi kormánytól, amiért nem teljesített bizonyos szerződéses kötelezettségeket. Ez az eljárás jelenleg is tart Washingtonban.

Horvátország már eddig is 112,85 millió kunát (4,7 milliárd forint) költött a Mollal folytatott két döntőbírósági eljárásra.

A horvátok nem elégedettek a genfi bíróság döntésével, egyúttal jelezték, hogy visszavásárolnák az INA-t a Moltól. Azt viszont egyelőre pontosan nem tudni, hogy miből vennék vissza. A magyar cég ugyanakkor jelezte, kész tárgyalni a dologról – olvasható a cikkben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.