Jelentősen, több mint 11 százalékkal nőtt 2016-ban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. autópálya-matricákból származó bevétele a 2015. évihez képest: tavaly 64,1 milliárd forint folyt be a szervezet kasszájába, szemben az egy évvel korábbi 57,7 milliárd forinttal. A legnagyobb népszerűségnek a megyei, egész évre szóló matricák örvendtek a személygépkocsi – D1-es – kategóriában: összesen 1,44 millió ilyen engedélyt vásároltak az autósok 7,2 milliárd forint értékben, ez 18 százalékkal több, mint 2015-ben volt. Szintén jól fogytak az országos éves úthasználati engedélyek is: ezekből a 2015-ösnél 15 százalékkal több, 234 ezer darab kelt el tavaly. A tíznapos matricákból több mint 8 milliót adtak el, ezek forgalma meghaladta a 23 milliárd forintot. A bővülés éves összehasonlításban közel 6 százalékos volt, ami azért tekinthető jelentősnek, mert arányaiban ez a matrica a legdrágább. Kimagasló népszerűsége az átutazó külföldieknek köszönhető, a heti jegyek 42 százalékát ugyanis ők vásárolták. A NÚSZ tavalyi forgalmát emellett az is lendítette, hogy az idei éves matricák előértékesítése már 2016 végén megindult.
A többi jármű-kategória, így a motorkerékpárok (D1M), 7 személyesnél nagyobb, illetve 3,5 tonnánál nehezebb járművek (D2), a buszok (B2), valamint a vontatmányok (U) esetében a bővülés szintén nagymértékű, 10–20 százalékos volt tavaly a 2015-ös számokhoz képest a bevételeket tekintve. A megyei matricákat tekintve egyébként Pest megye végzett az első helyen, 851 ezer D1-es engedélyt értékesítettek az 5000 forintos engedélyekből, míg a legkevesebb Veszprém megyében kelt el, 3137 darab. Utóbbi szám egyébiránt igen jónak mondható, és valószínűleg félreértések miatt költöttek erre az autósok, ugyanis egyetlen autópályás csomópont van az M7-es sztrádán, amit keleti irányból a Fejér megyei matricával, nyugat felől pedig somogyi engedéllyel is el lehet érni. A Veszprém megyei matrica akkor éri meg, ha valaki rendszeresen autózik a 80-as polgárdi lehajtó és a 98-as Siófok-kelet lehajtó között.
Az autósok számára jó hír, hogy a gyorsforgalmiút-használati engedélyek ára 2017-ben sem változik: a legnépszerűbb D1 kategóriában a heti jegy idén is 2975 forint lesz, míg a havi 4780, a megyei 5000, az éves matrica pedig 42 980 forintba kerül.