550 ezernél több üres lakás van országszerte

Budapesten csökkent, a kis településeken nőtt a lakatlan ingatlanok aránya.

MN
2017. 06. 11. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balogh Lászlót a műsorban annak kapcsán kérdezték, hogy a KSH mikrocenzusának adatai szerint az elmúlt öt évben 550 ezer fölé emelkedett a lakatlan lakások száma az országban.

Hangsúlyozta: két tendencia bontakozik ki, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban, amelyek egyben regionális központok, az üresen álló lakások aránya csökken. A vidéki kisebb településeken viszont nő azoknak a lakásoknak a száma és aránya is, amelyekben nem lakik senki.

A szakértő közölte: két okból állhat üresen egy lakás, egyrészt azért, mert nem keresett, például kis településen található, másrészt pedig ha a tulajdonosnak tervei vannak vele, néhány év múlva gyermeke, unokája költözhet be, de addig nem szeretné kiadni. Az utóbbi eset költséges a rezsi miatt – tette hozzá.

Ennek megfelelően az üres lakások állapota is vegyes, egy részüké folyamatosan romlik, mert vagy nem tudják eladni, vagy nem költenek rá, a másiknál viszont áldoz a fenntartásra a tulajdonos – mondta Balogh László.

A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy ezen ingatlanok száma egyre csak emelkedik: az 1980-as évekig az otthonoknak még 5 százaléka sem volt lakatlan, 2001-re már 9, 2011-re pedig 11 százalékra nőtt az arány. A növekedés azóta is folyamatos. Az önkormányzati bérlakások még nagyobb arányban állnak üresen, 14-15 százalékuk még a nagyvárosokban is lakatlan.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.