Berlinben 1,3 milliárdból kihozták azt, amire mi 30 milliárdot költünk

Új sporttelepeket épít a kormány.

MN
2017. 06. 16. 15:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban megírtuk, hogy több mint 30 milliárd forintot különített el a 2019-es Európai Makkabi Játékokhoz (EMG) szükséges sportlétesítmények kiépítésére a kormány. A nemrég megjelent határozat értelmében a beruházáshoz már az idei költségvetés terhére 2 milliárd forintot biztosítanak, ráadásul ebben nincs benne a tervpályázat lebonyolítására és a kiviteli tervek elkészítésére jóváhagyott további bő 1,6 milliárd. Jövőre már csak a kivitelezésre 12,8 milliárd áll majd rendelkezésre, 2018-ban pedig ennél is nagyobb, 15,3 milliárdos keretet kap a büdzsében.

A Válasz.hu azt írja, Berlinben ugyanez 1,4 milliárdból kijött 2015-ben. A központi német kormányzat összesen 122 millió forintnak megfelelő euróval támogatta a rendezvényt. Az ottani Zsidók Központi Tanácsa forintra átszámolva 92 milliót adott bele, 153 milliót magánadományozók, a legnagyobb részt pedig a részvételi díjakból fedezték. A tartomány ingyen biztosította a sportlétesítmények használatát.

Nagyon úgy fest tehát, hogy ugyanaz, ami a német adófizetőknek egymilliárdnál is kevesebbe került 2015-ben, az a magyar adófizetőknek harmincmilliárdnál is többe fog kerülni 2019-ben – teszik hozzá.

Az Európai Makkabi Játékok az európai zsidó közösség multisporteseménye, amelyet négyévente, két esztendővel a zsidó olimpiaként is ismert és mindig Izraelben rendezett Makkabi Világjátékok után tartanak meg. A legutóbbi ilyen verseny 2015 nyarán Berlinben volt, s novemberben döntöttek a 2019-es helyszínről, akkor Budapest Bázelt előzte meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.