Negyvenegy év után búcsút intett a NOB-nak a McDonald’s

Felbontotta főszponzori szerződését a szervezettel az amerikai gyorsétteremlánc.

MN
2017. 06. 16. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyvenegy év után felbontotta főszponzori szerződését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) a McDonald’s gyorsétteremlánc – írja az MTI a szervezet pénteki közlésére hivatkozva. A felek megállapodtak az egyezség azonnali megszüntetéséről, amelyből így három évvel korábban lépett ki az amerikai cég.

A McDonald’s egyike volt annak a 13 főtámogatónak, amelynek szerződése volt a 2018-as pjongcsangi téli, és a 2020-as tokiói nyári játékokra, amelynek alapján a négyéves ciklusban több mint egymilliárd dollárral segítette az olimpiai mozgalmat.

A multinacionális vállalat 1968 óta támogatta az ötkarikás játékokat, 1976 óta pedig egyik főszponzora volt. A jövő évi, dél-koreai téli olimpián ugyanakkor nemzeti együttműködő partnerként jelen lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.