Fontos mecénások az adózók

Az elmúlt három évben összesen 25 milliárd forintot ajánlottak fel az egy százalékaikról rendelkező adófizetők a hazai civil szervezeteknek és 14 milliárd forintot az egyházaknak. A célba érő összegek munkabért fedezhetnek, de akár rászorulók életét is könnyebbé tehetik. Rendelkezni idén még egy hétig lehet.

Jakubász Tamás – Borsodi Attila
2019. 05. 13. 9:41
A Katolikus Karitász életében is hangsúlyos szerepet játszanak az adományok Fotó: Nagy Lajos Forrás: MTI/Nagy Lajos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kereken egy hét van a személyijövedelemadó-bevallás határidejének végéig, azaz május 20-ig. Az adófizetők eddig a napig nemcsak bevallásukat adhatják le, de rendelkezhetnek befizetett adójuk kétszer egy százalékáról is.

Az egyik százalék valamely arra jogosult civil szervezetnek ajánlható fel, a másik a bevett egyházak egyikének vagy a Nemzeti tehetségprogramnak küld­hető el. Idén harmincezer civil szervezet közül választhatnak az érintettek, de várja az összegeket 31 vallási közösség és a tehetségprogram is. Jó tudni, hogy többféle módon lehet meghatározni a címzettet: a nyilatkozatot az interneten és hagyományos módon, papíron is el lehet juttatni az adóhivatalhoz, s az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, az egyszázalékos iratot ugyanis önállóan, külön is be lehet küldeni.

Az adatok azt mutatják, hogy az elmúlt években a civil és a vallási szféra is nagyjából ugyanannyihoz jutott az egy százalékokból. A civil élet képviselőinek felajánlott összeg az elmúlt három esztendő mindegyikében nyolcmilliárd forint körül mozgott, a summán rendszerint több mint húszezer alapítvány, egyesület és más társulás osztozott. Eközben a vallási szféra szereplői évente 4,5 milliárd forintot kevéssel meghaladó vagy éppen ­alulmúló felajánlásra tettek szert együttesen, a tétel 31-felé oszlott, természetesen nem egyenlő arányban. A tehetségprogramnak címzett összeg az elmúlt három évben mindannyiszor megközelítette a másfél milliárdot.

Az egyszázalékos felajánlások utóbb a legkülönfélébb módon hasznosulhatnak.

– A civil szervezetek kötött és nem kötött forrásokból gazdálkodnak, az előbbiek közé tartoznak például a pályázati támogatások, ahol az elnyert pénzeket csak a rögzített célokra lehet elkölteni – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője. Orbán Zoltán hozzátette: a civil szervezeteknek, így nekik is éppen ezért nagyon fontosak a nem kötött források – ilyen az egyszázalékos támogatás is –, mert ezekből a pénzekből az iroda működtetésére és az alkalmazottak bérére is tudnak forrásokat átcsoportosítani. – Az egyszázalékos felajánlás azért jó lehetőség, mert az állampolgárok olyan összegekről rendelkezhetnek, amelyek számukra elvesztek, mert már befizették az adót. Ezért is elkeserítő, hogy Magyarországon a figyelemfelkeltő kampányok ellenére az adófizetők csaknem ötven százaléka nem dönt az egy százalékról – hangsúlyozta Orbán Zoltán. Az MME szóvivője ennek ellenére arról számolt be, hogy 2006 óta 13,5 millió forintról jócskán 30 millió forint fölé emelkedett a szervezetnek juttatott egyszázalékos felajánlások összege.

A Katolikus Karitász életében is hangsúlyos szerepet játszanak az adományok
Fotó: MTI/Nagy Lajos

– Ez bizonyos értelemben visszajelzés a tevékenységünk társadalmi fogadtatásáról is – tette hozzá.

– Az adományok, ezen belül az egyszázalékos felajánlásokból befolyó bevételek a Katolikus Karitász életében is fontos szerepet játszanak, az évente többmilliós összeg nagysága az elmúlt években nem változott jelentősen – erről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a szervezet országos igazgatóhelyettese. Zagyva Richárd elmondta, hogy nem az egyszázalékos felajánlásokból érkező pénzek a legjelentősebb bevételi forrásuk, ugyanakkor mégis fontosnak tartják, mert az erről szóló kampánnyal a Katolikus Karitász tagságát is mozgósítani tudják.

– Mindig kérjük az önkénteseket és a támogatókat, hogy mozgósítsák a családtagjaikat a cél érdekében. Ez a kampány éppen ezért nemcsak anyagi, hanem lelki értelemben is jelentős – tette hozzá Zagyva Richárd. Az egyszázalékos felajánlásokból beérkező összegeket a Katolikus Karitásznál nem működésre költik, hanem azt a rászorulók kapják meg. A pénzeket az egyházmegyei központokon keresztül juttatják el a nehéz sorsú emberekhez.

Háromból egy

Minden harmadik adófizető megnézte az adóbevallási tervezetét, másfél millióan az interneten tekintették át az iratot – tájékoztatta a pénzügyminiszter a távirati irodát. Varga Mihály kiemelte: az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbek az egyszerű, online megoldások. A tárcavezető felidézte, hogy immár harmadik éve áll a lakosság szolgálatában az úgynevezett e-szja, amellyel a magánszemélyek mentesülnek a legbonyolultabb adminisztrációs terhüktől, a bevalláskitöltéstől. Míg korábban a határidő lejárta adóhivatali felszólítást és mulasztási bírságot jelentett, most azt, hogy sokaknak bármiféle teendő nélkül érvényes bevallása lesz, a legtöbb, NAV által készített bevallási tervezet ugyanis május 20-án auto­matikusan véglegesség válik. – Tavaly például hárommillió magánszemélynek lett így végleges a bevallása – jegyezte meg a pénzügyminiszter.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.