Fotó: MTI
Három gyökeresen eltérő problémára egyetlen gyógymódot talált ki a zöldek szellemiségével azonosuló Európai Unió, nem csoda, hogy a közbeszédben a problémák és a megoldások is összekeverednek. Az első probléma, hogy a nagyvárosok levegője egészségtelen. A második súlyos gond az éghajlatváltozás: az üvegházhatású gázok kibocsátása miatti globális felmelegedés. A harmadik a nagyvárosokban a személyautók számának növekedése.
Az EU gyógymódja minderre a gépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának a korlátozása, illetve azok a súlyos pénzbüntetések, amit a gyártóknak fizetniük kell, ha túllépik a megszabott mértéket.
Ha egyenként megvizsgáljuk a problémákat és a gyógymódot, arra jutunk, hogy leginkább még a városi levegőszennyezésre tűnik hatékony válasznak a szén-dioxid-kvóta. Ha ugyanis csökken a kipufogókon kiáramló gázok mennyisége, csökken a levegőben a mérgező anyagok koncentrációja. Az elektromos autók nem szennyeznek a közvetlen környezetükben, ezért nem vagy csak kevéssé rontják a levegőt.
A második probléma, amit a törvényhozók egyébként leggyakrabban hangoztatnak, és amelynek a nevében a járművek szabályozása megszületett, a globális felmelegedés elleni küzdelem. Vannak, akik kétségbe vonják a belső égésű motorok működése és a sarki jégsapkák olvadása közötti közvetlen összefüggést, mások meggyőződésükké tették, de tény, hogy nagyon bonyolult és beláthatatlanul sok tényezős folyamatról van szó. A tudósok sem jutottak egy platformra még a nagyságrendeket illetően sem.
Az uniós mainstream ugyanakkor az eltérő nézeteket erőnek erejével söpri le az asztalról, megszégyenítés, kiközösítés vár a különvéleményt hangoztatókra.
A széndioxid-kibocsátás csökkentése egy ponton túl lehetetlenné teszi a belső égésű motorok használatát. Az EU elkötelezte magát amellett, hogy a globális felmelegedés elleni harc egyetlen eszköze az akkumulátoros elektromos autók használata, ugyanakkor ezek még nem képesek és bizonyos területeken talán soha nem is lesznek képesek gazdaságosan kiváltani a belső égésű motorokat.
A harmadik probléma a nagyvárosok élhetőségének a megtartása a mindent elborító személyautó-tenger visszaszorításával. Erre a problémára az EU kibocsátásszabályozása ugyancsak indirekt módon válaszol: az autók árának meredek emelkedésével. A technológiaváltás költségeit végső soron a vásárlóknak kell megfizetniük. A közelmúltban még két-három millió forint volt a legolcsóbb új autók ára mifelénk, ma négy-öt millió a belépő, és a családi használatra alkalmas járművek ára már közelebb van a tízmillióhoz. A használt autók is drágulnak, a német piac – ahonnan a magyar import túlnyomó része származik – átlagára hét-nyolc millió forint. Mindezek oda vezetnek, hogy
idővel az átlagos jövedelmű családok is elveszítik a képességüket, hogy saját tulajdonú autót tartsanak. Nem is tragédia ez a nagyvárosokban lakók többségének, de mi lesz a kisebb településeken élők mobilitási lehetőségeivel?
