időjárás 4°C Andor, András 2021. November 30.
logo

Carl Icahn: Rossz vége lesz az elhúzódó pénznyomtatásnak

Fellegi Tamás Péter
2021.10.24. 06:51
Carl Icahn: Rossz vége lesz az elhúzódó pénznyomtatásnak

A jelentős felvásárlási ügyleteiről ismert tőzsdei befektető úgy gondolja, hogy a még mindig tartó laza amerikai fiskális és monetáris politika a falnak fogja vezetni a piacokat.

Carl Icahn Warren Buffetthez hasonlóan sok évtizede van a tőzsdén, 85 esztendejével nem is sokkal fiatalabb nála. A konzervatív befektetési politikát folytató gurutól stratégiája annyiban tér el, hogy egy-egy cégben nemcsak passzív részesedést vásárol, hanem megpróbál többséget szerezni, és utána már a cég irányítását is átveszi. Megpróbálja a céget minél sikeresebben működtetni, és később tisztes profittal túladni rajta. Vagyonát kevéssel 20 milliárd dollár fölöttire becsülik, ami alapján jogosan minősül az egyik legsikeresebb tőzsdésnek hosszú távon, így nem kevés tapasztalata halmozódott fel az idők során.

Ennek következtében véleményére odafigyelnek a piaci szereplők, és szemben mondjuk Elon Muskkal, aki állandóan kiír valamit a Twitteren, Icahn ritkán nyilatkozik. Most elérkezettnek látta erre az időt, miután szerinte is meglepő, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed még mindig nem hagyta abba a járvány elején indított gigantikus eszközvásárlási programot, miközben azóta a gazdasági folyamatok 180 fokkal fordultak, és nem a likviditáshiány a probléma, mint akkor, hanem ellenkezőleg: 

hatalmas a vásárlóerő, miközben alapanyagokban, félkész termékekben, energiában, szállítási kapacitásban hiány mutatkozik. Így érthető módon felütötte fejét az infláció, az árak elszállnak, és nem csak egy rövid epizód volt ez, ahogy a jegybankárok először gondolták, hanem egyre inkább elhúzódik.

Mindezek tükrében a szinte korlátlan pénzkínálatot már rég vissza kellett volna fogni a guru szerint, így viszont, hogy az tovább fűti az inflációt, nemcsak a fogyasztók sínylik majd meg az áremelkedést, hanem a befektetők is, miután az elhúzódó infláció egy idő után óhatatlanul a kamatok és kötvényhozamok emelkedéséhez fog vezetni, így a befektetők csak alacsonyabb értékeltség mellett lesznek hajlandók részvényeket venni, és akkor a 

cégek eredményeihez képest már most sem alacsony részvényárfolyamok nagyot zuhanhatnak.

Azt, hogy erre mikor kerülhet sor, Icahn még közelítőleg sem próbálta meghatározni, de hangsúlyozta, hogy egy nap drágán megfizet a piac a jelenlegi pénzszórásért, melynek során több mint 3000 milliárd dollárral nőtt a Fed mérlege (ennyi fedezetlen pénzt bocsátott ki), a kormány pedig 5000 milliárdot költött gazdaságélénkítésre, ami az államadósságot növelte. Mindez nem lenne önmagában baj, ha az összeg nem fűtené az inflációt, de mivel az infláció épp kezd kicsúszni a jegybank kezéből, és még mindig nem tettek ellene semmit, 

ez különösen veszélyes helyzetet teremthet, hisz az infláció augusztusban már így is harminc éve nem látott szintet ért el.

Borítókép: AFP/Daniel Slim