Kevesebb most az álláskereső, mint a járvány előtt

A baloldali kormányzás utolsó teljes évében több mint 600 ezren kerestek munkát.

Magyar Nemzet
2021. 10. 27. 10:20
Budapest, 2011. augusztus 1. Álláskeresők várakoznak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának Baross utcai kirendeltségében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a munkanélküliségi ráta 2011. második negyedévében az első negyedévi 11,6 százalékról és az egy évvel korábbi 11,1 százalékról 10,8 százalékra csökkent. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2020. januárinál is kevesebb, 254 ezer fő volt októberben a regisztrált álláskereső a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. 

– Egy év alatt 60 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma, míg a vírusválságban tapasztalt legmagasabb, 2020. nyári értékhez képest 130 ezer fővel kevesebb 

– hangsúlyozta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese emlékeztetett: – Hatalmas utat jártunk be a munkaalapú társadalom megteremtésében, hiszen a baloldali kormányok utolsó teljes évének végén, 2009 decemberében 604 ezer álláskeresőnél tartott Magyarország. Mára vitán felül kiheverte a világjárvány sokkját a hazai munkaerőpiac. 

A foglalkoztatottak száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt magasságokban jár, 4,7 millió körül alakul. A magyar munkanélküliségi ráta a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. Az álláskeresők számát 2021 elejére sikerült 300 ezer alá szorítani, csak az elmúlt tíz hónapban 50 ezer fő feletti a mérséklődés.

– A magyar emberek nem segélyből, hanem munkából akarnak megélni. A kormány a legnehezebb időszakban bértámogatással, adócsökkentéssel segítette a munkahelyek megőrzését. A gazdaság újraindulását a beruházások ösztönzésével, célzott vállalkozásfejlesztési programokkal gyorsítottuk fel

– hangsúlyozta az államtitkár. Scanda Tamás hozzátette: A teljes foglalkoztatás felé vezető úton rendkívül kedvező fejlemény, hogy a legtöbb új munkahely a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, az IT-szektorban, a szakmai, tudományos tevékenységekben és az építőiparban jött létre.

Borítókép: MTI/Szigetváry Viktor

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.