időjárás 1°C Andor, András 2021. November 30.
logo

Németország is lépett, könnyít a lakosság rezsiterhein

Somogyi Orsolya
2021.10.20. 11:43
Németország is lépett,  könnyít a lakosság rezsiterhein

A berlini kormány úgy döntött, csökkenti az áramdíjakban a megújuló energiát támogató komponenst. A kilowattóránkénti 6,5 eurócent helyett 3,7-et kell fizetniük a fogyasztóknak, vagyis a tétel 42,7 százalékkal mérséklődik – írta a Reuters hírügynökség. Az így kieső 3,25 milliárd eurót (1170 mil­liárd forint) az állam a karbonadókból befolyt összegekből pótolja ki, tehát a zöldenergia terjedésének támogatására kitalált díjtól nem esik el a szektor.

A fogyasztók szempontjából a 3,2 eurócentes vágás nem feltétlenül érezhető különbség, ugyanis az áram kilowattórája (a most elérhető legfrissebb, augusztusi adatok szerint) 33,55 eurócent (120 forint). Ebből összesen 16 centet tesznek ki az adók, díjak és más komponensek, ideértve a zöldadót. Összevetésképp: a teljes magyarországi ár 10,63 cent, vagyis 38 forint.

A zöldkomponens 6,5 eurócentje 23 forintot jelent, amit érdemes összevetni azzal, hogy a paksi atomerőműben termelt áram kilowattórája ennek csupán a felébe kerül.

Az energiaár-válság közepette Németország került talán a legszorítóbb helyzetbe, ott emelkedtek meg a leginkább a szabadpiaci áramárak. Az energiahiány oka az, hogy az energiamix átgondolatlan módosítása során túl gyorsan építették le a hagyományos, de olcsó termelőket, mint az atomerőműveket (amelyek ráadásul karbonmentes villamos energiát állítanak elő) és a szénerőműveket. Eközben nem gondoskodtak arról, hogy az időjárásfüggő megújuló kapacitásoknak meglegyen a megfelelő, hagyományos háttérkapacitása, amit hadra lehet fogni, ha éppen nem fúj a szél és nem süt a nap. A fogyasztóknak viszont továbbra is támogatniuk kell a zöldenergia terjedését.

Németországban jellemzően nagyjából négyezer kWh áramot fogyaszt egy átlagos négytagú család, ennek a költsége most 1255 euró, ami az idei és a tavalyi októbert összehasonlítva 9,3 százalékos drágulás. A döntés nyomán átlagosan 132 euróval csökken ez a kiadás.

Borítókép: Eman Helal/DPA