Kezdődhet a gyár építése Debrecenben

Lipcséből érkezik a BMW debreceni gyárának új vezetője. Hans-Peter Kemser a márkán belül az elektromos hajtások gyártásának a szakértője, előző munkahelyén többek közt az i3 előállításáért volt felelős. Jövő év elején az ő felügyeletével kezdődnek meg a látványos építési munkák Debrecenben.

2021. 12. 07. 6:59
Start of series production of the BMW i4
Start of series production of the BMW i4 Fotó: SVEN HOPPE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lipcsei BMW-gyár jelenlegi vezetője, Hans-Peter Kemser január 1-jén érkezik az épülő debreceni BMW-gyár élére. A kelet-magyarországi telephelyen eddig az infrastruktúrát építették ki, néhány épület alapozása, utak és vasúti vágányok készültek el. Az első épületek az új év elején épülnek fel, akkor már Kemser felügyelete alatt. 

A tapasztalt BMW-s a német városból költözik Debrecenbe, ahol 2015 óta vezeti a gyárat, és ennek során az egyes és kettes sorozat, valamint az i3 gyártásáért volt felelős.

Milan Nedeljkovic gyártási igazgató úgy nyilatkozott róla az Automobilewoche.de kérdésére, hogy Hans-Peter Kemser kiváló gyártási szakember, és sokéves tapasztalatának köszönhetően sikeresen fogja végrehajtani a debreceni üzem felfuttatását. A legutóbbi hónapokig Michele Melchiorre volt a felelős a magyarországi üzem építéséért, akit a BMW az osztrák gumispecialista Semperittől csábított el. Melchiorre azonban már átvette a BMW-csoport gyártási rendszerének, tervezésének, szerszám- és üzemépítésének vezetését. 

Kemser az elektromobilitás specialistája a BMW-nél. 

Az új osztály gyártása 2025-től indul Debrecenben. A kezdetben ezer alkalmazottat foglalkoztató gyárat zöldmezős beruházásban építik. Évente legfeljebb 150 000 jármű gördül le a futószalagról, azonban a kapacitások később megduplázhatók, ugyanis a terület rendelkezésre áll egy második ütem felépítése számára. A debreceni gyár első épületépítési munkálatai során a központi irodaépület és a képzési központot hozzák létre. Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával, 560 focipályának megfelelő területen épül meg a leendő debreceni BMW-gyár, amelynek a Debrecen melletti észak-nyugati gazdasági övezet ad otthont. 

Szerelősor a lipcsei BMW-gyárban, ahol a márka első elektromos modellje, az i3 készül Fotó: AFP/Sebastian Willnow

A BMW Group építési és létesítményfejlesztési csapata a jövő évben számos, nem technológiai jellegű épület felépítését kezdi meg, így többek között a tervezési, minősítési és képzési feladatoknak, valamint a humánerőforrás- és menedzsmentfunkcióknak otthont adó épületek is elkészülnek. 

A technológiai épületek – mint például a présüzem, a szerkezetépítő részleg, a karosszériafényező műhely és az összeszerelő csarnok – felépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat az elkövetkező hónapokban nyitják meg. 

A BMW Group debreceni gyárából az évtized közepétől olyan elektromos járművek gördülnek majd ki, amelyeket kezdetektől a kompromisszumoktól mentes, tisztán elektromos meghajtás sajátosságai szerint terveznek a mérnökök.   

A gyár építésével párhuzamosan zajlanak az infrastruktúra-fejlesztési munkák a térségben. Hamarosan lezárulhat a 33-as főút Debrecen és az észak-nyugati gazdasági övezet közti szakaszának négysávosítására kiírt közbeszerzés. Az először kiírt pályázatot eredménytelenség miatt visszahívták, valószínűleg pótlólagos források biztosítására lesz szükség, hiszen a nyílt közbeszerzésen beérkezett legolcsóbb ajánlatban is magasabb ár szerepelt az előzetesen kalkuláltnál. Ha a kormány biztosítja a forrást, a jövő év elején indulhat meg a kivitelezés. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. korábban abban bízott, hogy már idén decemberben megkezdhetik a munkát.

Mint ismert, 2018 őszén – nem sokkal azután, hogy bejelentették, hogy a BMW gyárat épít Debrecenben – 

a kormány számos közlekedési fejlesztésről döntött, amelyek azon túl, hogy a BMW-gyárnak és beszállítóinak helyet adó észak-nyugati gazdasági övezet megközelítését javítják, a városok és városrészek közötti közlekedési lehetőségeket is segítik. 

A 33-as főutat Debrecen határától egészen a Balmazújvárosba vezető útig, a Látóképi csárdáig négysávosítják, de a párhuzamosan folyó vasútfejlesztési munkák miatt két ütemben. Az első ütemben az észak-nyugati gazdasági övezetig történik meg a sávbővítés. A közbeszerzési felhívás szerint a nyertes feladata lesz még a főút részeként egy 2×2 sávos, 95 méteres közúti híd építése a 108-as számú vasútvonal felett, továbbá egy 2×1 sávos, 92 méter hosszú átvezetés kialakítása szintén a 108-as vasútvonal felett, valamint négy csomóponti ág, új jelzőlámpás csomópontok, párhuzamos gyalog- és kerékpárutak és mezőgazdasági földutak kialakítása. A 33-as főúttal párhuzamosan kerékpárút, valamint Kismacs térségében zajvédő fal épül.

Nem csak villanymotorral

Bár a debreceni gyárban a BMW tisztán elektromos autói készülnek majd, a bajor gyártó nem mondott le róla, hogy más hajtásokat is fejlesszen a járműveinek. Oliver Zipse vezérigazgató azt nyilatkozta a skóciai klímacsúcs kapcsán, hogy nem lenne szerencsés a belső égésű motorok mesterségesen megfogalmazott, időhöz kötött tiltása. Ellenkezőleg, éppen ez lenne káros a környezetre. Zipse szerint még Németországban sincs elegendő töltőpont elektromos autókhoz, és közel sincs elegendő zöldáram ahhoz, hogy klímasemlegesen lehessen tölteni elektromos autókat. Ha tiltanák a belsőégésűek új autóként történő forgalomba helyezését, azzal csak azt érnék el, hogy a felhasználók tovább vezetnék az öregedő és emiatt egyre szennyezőbb autóikat.

Borítókép: Gyártásban közeljövő új generáció BMW-je az i4 (Fotó: DPA/Sven Hoppe)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.