Kína decemberben majdnem 385 millió tonna szenet termelt ki, ami 7,2 százalékos növekedés egy év alatt, egyúttal minden idők legmagasabb egyhavi értéke. Novemberhez viszonyítva 14 millió tonnával nőtt a kitermelés, a teljes éves adat pedig 4,07 milliárd tonna, 4,7 százalékkal több, mint a 2020-as adat.
Ez különösen szomorú abból a szempontból, hogy a szén messze a legszennyezőbb energiahordozó. Ugyan Kína tavaly az év korábbi részében terveket dolgozott ki a klímavédelmi célok teljesítésére, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, és ennek keretében meg is kezdte a széntermelés visszafogását, ez azonban energiahiányhoz vezetett. A kieső energia megújulókkal való pótlása még nem megoldott, így a kínai vezetés kénytelen volt előírni, hogy mégiscsak növeljék a szénkitermelést, mégpedig teljes gőzzel. A szén és általában az energia ára ugyanis többszörösére ugrott, és egyes régiókban korlátozni kellett az áramfogyasztást, így ipari üzemeknek is le kellett állniuk. Márpedig Kína továbbra is a világ gyára, nem lehet fennakadás az energiaszolgáltatásban.
A szénkitermelés így felfutott, van elegendő áram, miközben maximális a környezetszennyezés. Az októberben tonnánként 2309 jüant is elérő szénár mára 712 jüanra esett vissza, ami alacsonyabb, amiben az is segített, hogy a kormány stratégiai tartalékokból is felszabadított, megelőlegezve a kitermelés megnövekedését. Az ár ezzel visszakerült a korábbi szintre,
az energiaválság véget ért, zavartalanul működhetnek az olyan energiaigényes iparágak, mint a telefon- vagy laptopgyártás.
A kínai zöldprogram ezzel vélhetően hosszú időre elakadt. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, vagy a megújuló energiáknak kell előretörniük, vagy a gyártás egy részének kell olyan helyre kerülnie, ahol már jóval nagyobb arányban használnak tiszta energiát. Rövid távon egyik megoldás sem valószínű, miután a megújulók kiépítése meglehetősen tőkeigényes, és kérdés, hogy ezt ki fogja Kínában finanszírozni. Ráadásul úgy tűnik, az sem megoldás, hogy a szénhez képest egységnyi kinyert energiamennyiség esetében kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó földgáz felhasználásával termeljék az áramot: épp most mutatkozik meg, hogy annak szélsőségesen egyenetlen eloszlása mekkora gond lehet akár a piac zavarai, akár geopolitikai feszültségek miatt.
Jótékonyan hatna a megújulók fejlesztésére, ha a szén hosszabb távon drágulna, Kína azonban olyan mennyiségekkel rendelkezik belőle, hogy ha teljes gőzzel végzi a kitermelést, akkor ez biztosan nem következik be. Így egyelőre a klímavédelem kérdésének kezelése jórészt a nyugati országokra marad, ahol jóval előrehaladottabb a megújuló források kiépítése. Ám épp a mostani energiaválság mutatta meg, hogy a folyamat még mindig nem tart ott, hogy mérséklődhessen a szénhidrogénektől való függés: jó, ha sikerül elkerülni, hogy Kínához hasonlóan Európában vagy az Egyesült Államokban is előkerüljön újra a szén.
A klímavédelem ügye persze nem akad el, de a dolog nem megy olyan gyorsan, mint ahogy azt az utolsó egy-két évben az emberiség gondolta.
Amíg a megújulók aránya nem válik döntővé az áramtermelésben, mégpedig olyan mértékben, hogy ez már az elektromos autók áramigényét is fedezze, addig nem enyhül a szennyező energiaforrásoktól való függőség.
