Augusztusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos száma 4,713 millió volt. Ez azt jelenti, hogy a mutató a harmadik hónapja maradt 4,7 millió felett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott legfrissebb jelentéséből. A június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,711 millió főt tett ki, amely 52 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában.
Augusztusban 177 ezren voltak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt. A június–augusztusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer, a ráta 3,4 százalékos volt.
– A számok azt mutatják, hogy a foglalkoztatás augusztusban havi alapon stagnált, míg éves szinten növekedni tudott. Az éves alapú bővülésben továbbra is az elsődleges munkaerőpiac játszik szerepet: míg a teljes foglalkoztatás 52 ezer fővel nőtt, addig az elsődleges munkaerőpiacon 62 ezer fővel dolgoznak többen. Folytatódott a közfoglalkoztatottak számának csökkenése, létszámuk 14 ezer fővel volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Négyezer fővel emelkedett a külföldi telephelyen dolgozók száma, ám ez még mindig bőven elmarad a koronavírust megelőző időszak értékétől – nyilatkozta Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője
Jelezte: a munkanélküliségi ráta továbbra is alacsony, 3,6 százalék, ez azonban a júniusi mélyponthoz képest már minimális növekedést jelent.
A magyar munkanélküliségi ráta továbbra is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, várhatóan a rangsor ötödik-hatodik helyét foglalja majd el.
A legalacsonyabb munkanélküliségi ráta két régiós országban, Csehországban és Lengyelországban látható.
– A munkaerőpiacot tehát továbbra is magas foglalkoztatás jellemzi, és sok területen jellemző a munkaerőhiány is. A kiindulási helyzet tehát kedvező, ugyanakkor a következő időszak az energiaárak elszabadulása miatt a foglalkoztatás szempontjából is erőteljes kockázatokat rejt. Mivel a munkahelyek egy része a megnövekedett költségek miatt megszűnhet, ezért a foglalkoztatás is csökken. Ezt a hatást az üres álláshelyek magas száma mellett a kormányzat által bevezetni kívánt programok is mérsékelni tudják némileg – tette hozzá Regős Gábor.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)