Arról már több tanulmány is született, hogy mi történne egy nagyobb áramkimaradás esetén, a Sweco európai mérnöki tanácsadó cég által összegyűjtött szakértők úgy vélik, hogy a háztartásokban jelentkeznének az első nagyobb gondok. A lakásokba és házakba vizet szállító szivattyúk az elektromosságtól függenek.
Ez azt jelenti, hogy áramszünet esetén a víz elakadna a magas épületekben. Az alacsonyabb emeletek ugyan tovább kitartanának, de rövid időn belül ott is egyre kevesebb vizet tudnának vételezni, mert a víztornyokból előbb-utóbb kifogy a víz – vélekednek a szakértők, akik hozzáteszik azt is, hogy a fűtési rendszerek szintén az áramtól függenek, ami már akkor is nagyon komoly veszéllyel járna a fagyos téli hónapokban, ha csak egy-két napra szűnne meg az áramellátás.
Az idősebbeknél ugyanis a hideg légzési elégtelenséget, agyvérzést és szívinfarktust válthat ki. De azokban a háztartásokban sem könnyebb a helyzet, ahol csecsemő is van, hiszen áram nélkül még a tápszert sem lehet elkészíteni.
A hűtőszekrények és a fagyasztók is leállnak elektromos áram nélkül, ami a háztartásokban még nem is okozna akkora gondot, de az élelmiszer-ellátást szinte teljesen megbénítaná egy hosszabb áramszünet.
Ha csak egyetlen városban van áramszünet, akkor is több tonna élelmiszer mehet tönkre, mind a háztartásokban, mind a boltokban és áruházakban – olvasható az állásfoglalásban.
Áramszünet esetén a közlekedés is pillanatok alatt összeomlik, hiszen az üzemanyag-elosztó hálózatok nem működnének, éjszaka azonban közvilágítás hiányában még gyalog is értelmetlen bárhová elindulni – erről már a Német Biztosítók Szövetsége (GDV) közölt egy hosszabb tanulmányt. Mivel az üzletek és boltok biztonságtechnikai rendszerei sem működnének, az embereknek lehetőségük lenne betörni és kifosztani a boltokat. A rendőrség ebben az esetben szinte tehetetlen lenne, hiszen az áramszünet miatt a telekommunikációs eszközök is használhatatlanok.
A kommunikációs eszközök hiányában egyébként a mentőket sem lehetne riasztani, így egy rosszullét is végzetes lehet.
Ha nincs áram, akkor sokan gyertyákat használnak otthon, ami gyakran jár tűzesettel, csakhogy a tűzoltókat sem tudják riasztani időben – igaz, ehhez többnapos áramszünetre van szükség.
A szövetség szerint az áramszünetek a kórházakat érintik a legsúlyosabban, az energiaellátás megszűnése ugyanis százak halálát okozhatja. Áramszünet esetén veszélybe kerülnek a műtétek, a lélegeztetőgépek leállnak, a gyógyszeres raktárakhoz lehetetlen hozzáférni. A kórházakban vannak ugyan vészhelyzeti generátorok, de idő kérdése, és azok is leállnának.