A vármegye- és országbérletek egyharmadát a Volánbusz pénztáraiban váltották az utasok, míg a vásárlók ötöde döntött úgy, hogy a legkényelmesebb módon, néhány kattintással veszi meg az újfajta bérletet a MÁV-app segítségével. A vasútállomások közül a legtöbben Vác, Szombathely és Debrecen állomások pénztáraiban vásároltak a bérletekből, míg a MÁV–Start jegyautomatái közül az első három helyen a Budapest-Nyugati, Budapest-Keleti és Kelenföld állomásokon lévők állnak az értékesítési adatok alapján. A Volánbusz pénztárai közül a Miskolc, Pécs és Debrecen Külső-Vásártér autóbusz-állomások bizonyultak a legforgalmasabbnak a vármegye- és országbérlet-vásárlásoknál.
Kiemelkedő számokat hoztak az új bérlettípusok
Az eladott vármegye- és országbérletek száma mára meghaladta a hárommilliót. Ezen belül országbérletekből több mint egymilliót vásároltak az utasok. A vasúttársaság átfogó összesítést készített az eddigi eredményekről, kiderült az is, hogy sokan az új lehetőségek hatására váltottak a közösségi közlekedésre.

A dolgozó bérletekből hónapról hónapra többet vettek, mint az előző év azonos időszakában. A vasúttársaság szerint az új bérletes utasok közül 25-30 ezren a vármegye- és országbérlet hatására váltottak a közösségi közlekedésre, és a nyári utazásaikhoz is aktívan használták azokat. Kedvezményes bérletből a nyári hónapokban rendszeresen a felére-harmadára esett vissza az eladott darabszám, idén nyáron azonban ebből a bérlettípusból a szorgalmi időszakit is meghaladó mennyiség fogyott. A tavalyi azonos időszakhoz képest idén májustól szeptemberig havi legalább száz-, de akár kétszázezerrel is több diák váltott bérletet.
Körükben az országbérletek népszerűsége nyáron verhetetlennek bizonyult, júliusban és augusztusban is háromszor annyi diákbérlet fogyott, mint 2022 azonos hónapjában, szeptemberben pedig négyszázezer fölé emelkedett a számuk.
Az új országbérlet egyértelmű előnye a korábbi bérletekhez képest a diákok számára az, hogy az ország egész területén lehet vele utazni, nem csak a lakhely és az iskola között. A diákjegyek száma közben csökkent, tehát sok tanulónak jelent könnyebbséget az olcsóbb bérlet megváltása a menetjegyek helyett. Sokaknak pedig új lehetősége nyílt a nyári barangolásra Magyarország teljes területén az új bérleteknek köszönhetően – ismertette a MÁV.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!