Tudunk több olyan szomorú esetről, amikor a vásárló minősíthetetlen hangnemben követelte az önkiszolgáló kasszákat felügyelő kollégánktól, hogy egyesével húzza le a termékeket, mert erre ő nem hajlandó, hagyományos pénztár pedig nem üzemelt a boltban – részletezte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) vezetője a Kisalföld összeállításában.
Porig alázta a vásárló a bolti dolgozót, mert önkiszolgáló kasszánál kellett fizetnie
Nem csak az elfogadhatatlan viselkedés a gond – részletezte a szakember.

Karsai Zoltán hozzáfűzte, az elfogadhatatlan viselkedésen kívül az a fő gond ezzel, hogy az önkiszolgáló pénztárt felügyelő szakembereknek nem ez a feladatuk.
A KASZ elnöke megjegyezte azt is, hogy Észak- és Nyugat-Dunántúlon az önkiszolgáló kasszák valamelyest enyhítenek a súlyos munkaerőhiányon, azonban a vásárlókat eléggé megosztja a jelenség. Úgy fogalmazott, van, aki szinte már csak olyan üzletbe jár, ahol maga szkennelheti a termékeket, de van, aki nem hajlandó használni a kasszákat.
További Gazdaság híreink
A portál beszámol arról is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében a nagyáruházak hány önkiszolgáló kasszát telepítettek, ezt ide kattintva nézheti meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan kedvezmény az Otthon start programban, gigantikus beruházás a németektől, többmilliárdos viharkárok
Heti gazdasági összefoglaló.

Nyolcezer forintba került a megbarnult csirkeszárny a Balatonnál, egymásnak estek a kommentelők
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.

Meglepő dolog derült ki a lakáshitelek felvételével kapcsolatban
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.

Mindenhol helyreállította az áramszolgáltatást az MVM
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk