A védekezés és a munkahelyteremtés költségvetése a 2021-es

A kormány átcsoportosította az erőforrásokat, a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben – jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Magyar Nemzet
2020. 05. 31. 12:14
VARGA Mihly
Budapest, 2020. mjus 26. A 2021. vi kltsgvetsi trvnyjavaslat az Orszghzban a tervezet benyjtsnak napjn, 2020. mjus 26-n. MTI/Koszticsk Szilrd Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály úgy fogalmazott: a magyar gazdaság helyzeti előnye, hogy a kormány és az államháztartás szándékait már jó előre fel lehet térképezni. Már évek óta tavasszal tervezik, és a parlament elé tárják a következő évi költségvetés számait, és ez olyan tervezhetőséget és kiszámíthatóságot jelent a piac szereplői, a háztartások, valamint a családok számára, amit a járvány okozta helyzetben sem érdemes feladni – foglalta össze a távirati iroda szerint. Hozzátette: ha csak őszre készülne el a költségvetés, valószínűleg kicsit pontosabban lehetne tervezni, így viszont több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.

A pénzügyminiszter – aki már a nyolcadik költségvetést nyújtja be – hangsúlyozta: az elmúlt évek azt igazolták, hogy a kormányzati várakozások és a Pénzügyminisztérium tervezési gyakorlata helyes. Bár idén nehezebb a dolguk, hiszen a gazdasági mutatók nagy része jelentősen eltér az átlagos tendenciáktól, még ilyen bizonytalan helyzetben is meg lehet mutatni, hogy mennyire pontosan tud tervezni a Pénzügyminisztérium. Varga Mihály szerint a járványügyi készültség fenntartására a gazdaságnak, a gazdaságpolitikának is reagálnia kell, de nem jelenti azt, hogy a készültség minden más szempontot zárójelbe tesz.

Továbbra is a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél.

Az államadósság mértékének további csökkentésére is törekednie kell a gazdaságpolitikának – a fegyelmezett, stabil pénzügyi politikára –, a családok támogatására, a gyermeket vállalók segítésére, a nyugdíjasok védelmére, illetve a nyugdíjak reálértékének biztosítására – sorolta a tárcavezető. Kiemelte: új elem, hogy két fontos pillérre épül a 2021-es költségvetés. Az egyik az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap, körülbelül 3000 milliárd forinttal, a másik a Gazdaságvédelmi Alap 2550 milliárd forinttal. Részben az alapokon belül is van tartalék, így összesen 270 milliárd forint áll rendelkezésre az előre nem látható helyzetek kezelésére.

A 2021-es költségvetésben az egészségügy támogatása 156 milliárd forinttal emelkedik, az oktatásügyé pedig 78 milliárd forinttal az ideihez képest.

A határok védelme és a közbiztonság továbbra is kiemelt feladat, így 2021-ben a védelemre, honvédelemre fordítható összegek 704 milliárd forintra emelkednek, a rendőrségnek és a közbiztonság fenntartására pedig 154 milliárd forintos többlettámogatást jut.

Ezzel a kormány azt tudja garantálni, hogy megmaradjon a biztonságos ország adta helyzetelőny Magyarországon. A védekezés mellett az egészségbiztosítás megerősítését szolgálja az Egészségügyi és Járványügyi Alap – fűzte hozzá a miniszter. – Biztosítani kell, hogy a megkezdett egészségügyet fejlesztő programok tovább fussanak 2021-ben is – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány szeretné folytatni az Egészséges Budapest programot, valamint a kórházak fejlesztését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.