Egyeurós jeggyel térnének vissza a diszkontlégicégek

Filléres repülőjegyekkel már idén nyáron felpörgetné a repülést a Ryanair, miközben a hagyományos légitársaságoknál sokkal lassabb felépülést jósolnak. Az újraindulás ára a széksorok középső üléseinek blokkolása lehet, a Wizz Air készen áll az önkorlátozásra – mondta Váradi József a Reutersnek.

2020. 04. 17. 8:24
Árháborúval kezdenének a fapadosok a nyáron, a hagyományos társaságok később indulnának Fotó: Éberling András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha háború, legyen háború, de a Ryanair győztesen kerül ki belőle – nyilatkozta Michael O’Leary vezérigazgató a Reutersnek. Ehhez Európa legnagyobb diszkont-légitársasága minden eszközt bevet majd, és nem foglalkozik azzal, hogy ezért tíz-, öt- vagy akár egyeurós jegyeket kell kínálnia. Emlékezhetünk, hogy 2012-ben, a Malév leállása utáni hónapokban a Ryanair három-tíz euró közötti jegyárakkal igyekezett megvetni a lábát Budapesten, vagyis nem idegen tőle az eszköz. O’Leary szerint most nem az ár a kritikus pont, hanem hogy a pilóták és a légiutas-kísérők visszatérjenek, és a gépek repüljenek. Lehet, hogy a jegyárak alacsonyabbak lesznek idén, de az olajár még alacsonyabb – jelentette ki a vezérigazgató. Emellett Michael O’Leary felháborodott kirohanást intézett a Lufthansa és az Air France–KLM ellen, amelyek több milliárd eurós támogatást kértek, emellett a Ryanair fellebbezést indít az EU által jóváhagyott francia adókedvezmények ellen is, amelyek kizárják a más európai államokban nyilvántartott légitársaságokat.

Árháborúval kezdenének a fapadosok a nyáron, a hagyományos társaságok később indulnának
Fotó: Éberling András

Eközben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azt javasolta, hogy a légitársaságok az utazási korlátozás feloldása utáni hónapokban ne adják el a háromszemélyes üléssorok középső székeit, mivel ez lesz valószínűleg a légi forgalom újraindításának a feltétele. A Ryanair nem ért egyet a javaslattal, ezzel szemben Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója jelezte, hogy nyitott egy ilyen megoldásra. – Így alapvetően blokkolnák a repülőgépek férőhelyeinek az egyharmadát – mondta Váradi a Reutersnek. A 180 férőhelyes Airbus így csak 120 férőhelyes lesz. Különös fintora a sorsnak, hogy éppen Váradi József volt az, aki heves támadásokat intézett a hagyományos társaságok ellen a business class alkalmazása miatt. Márpedig utóbbi egyik jellegzetessége, hogy háromból csak két széket adnak el.

Szijjártó: Legyen zavartalan az áruforgalom

– A járványhelyzet szükségessé teszi a nemzetközi áruforgalom zavartalanságát, és a befektetési támogatások uniós vizsgálat nélkül adható összeghatárának eltörlését – jelentette ki Szijjártó Péter, miután online megbeszélést folytatott az EU-tagállamok felelős vezetőivel. A külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy Magyarország az összes szomszédja felé biztosítja a korlátozás nélküli határátlépést a fuvarozóknak. A tárcavezető azt is elmondta, hogy a kormány a jövő hét elején javaslatot nyújt be az Európai Bizottsághoz a befektetésösztönzési szabályok lazítására.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.