A fogyasztóvédelem ellenőrzi a PCR-tesztek értékesítését

Sorra veszik egy külön akcióban, hogy a cégek valóban a hatóságilag megszabott díjért vizsgálnak-e.

Magyar Nemzet
2020. 10. 06. 8:54
A munkaadó nem kötelezheti negatív koronavírus-teszt bemutatására a beosztottat. Az alkalmazott keresőképtelenségét csak az orvos állapíthatja meg Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országos vizsgálatot indított a fogyasztóvédelem, amelyben egy külön kiemelt akció során ellenőrzi a hatóság, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19 500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket.

Emellett az értékesítési gyakorlatot és a fogyasztók megfelelő tájékoztatását is megvizsgálják, amire az ad alapot, hogy a tesztet kínáló vállalkozások sokféleképpen alakították ki vagy módosították gyakorlatukat. Az innovációs minisztérium várhatóan október végéig összegzi a tapasztalatokat.

Több mobil szűrőállomás is járja az országot a Semmelweis Egyetem vezetésével Fotó: Mirkó István

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: az egészségügyi intézmények továbbra is ingyenesen végzik el a tesztet azoknál, akiknél ezt a járványügyi előírások meghatározzák.

Jelezte azt is, hogy ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására, azaz a vizsgálat legfeljebb hatósági áron való elvégzésére kötelezik a céget.

A vakcinára vár a világ. Bangkoki laboratórium (képünk illusztráció) Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel

Előfordulhat, hogy az ajánlott ár bizonyos kényelmi többletszolgáltatások (például kiszállás, hétvégi mintavétel) miatt magasabb, ám akkor is szabály, hogy egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről. A vállalkozásoknak ilyen esetben előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet, és e tudás birtokában dönthet az igénybevételről.

– Az a szolgáltató, amelyik nem tartja be a vonatkozó szabályokat, akár többmilliós büntetést is kaphat – közölte a szaktárca képviselője.

Szavai szerint csak együtt, összefogással fékezhetjük meg a koronavírust, ezért is lenne

megengedhetetlen, hogy bárki nyerészkedni próbáljon a teszteken.

A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig, azaz több millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem egyértelmű árfeltüntetést tapasztal vagy egyéb megtévesztő gyakorlatot fed fel az ellenőrzéskor.

Fix ár

A koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére leginkább alkalmas, úgynevezett PCR-tesztek elvégzése 2020. szeptember 21-e óta hatósági árhoz kötött. A koronavírus örökítőanyagát kimutatni képes PCR-tesztet térítésmentesen végzik el mindazokon, akiknek esetében ez járványügyi szempontból indokolt. A hatósági ár rögzítésével a mintavételért és laboratóriumi vizsgálatért legfeljebb 19 500 forintot kérhetnek a szolgáltatók azoktól, akiken térítés ellenében végzik a tesztet.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.