Óriásit lépett előre Magyarország

Nemzetközi léptékben is az élmezőnybe tartoznak a zöldátállás eredményei.

2024. 12. 21. 15:59
Illusztráció
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyúttal hangsúlyozta, hogy idén sem lesz gond, a gáztárolók töltöttségi szintje megfelelő, akkor sem kell ellátási nehézségekkel számolni a télen, ha az újévben a várakozásoknak megfelelően tényleg leáll az ukrajnai gáztranzit.

Arra a felvetésre, hogy 2030 fontos év lehet, hiszen a magyar állam komoly klímacélú vállalásokat tett, a miniszter elmondta, már most több mint ötödével múlják felül az összes napelemes teljesítményben korábban 2030-ra kitűzött célszámot. Ezért megemelték a várakozást a felülvizsgált Nemzeti energia- és klímatervben (NEKT) 12 ezer megawattra.

Rámutatott, az üvegházhatású gázok kibocsátását tekintve pedig vállalták, hogy azt 1990-hez képest negyven százalékkal csökkentik. Tavaly a hazai kibocsátás 9,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest, így összességében már 43 százalékos csökkenésnél tartanak. Ezért az idei felülvizsgálat eredményeként arra vállalkoztak, hogy a bázisévhez mérten megfelezik a kibocsátást a következő évtized kezdetére.

Azt mondta, az áramigények emelkedése arra is utal, hogy helyreáll a gazdasági növekedés, többet termelnek a gyárak. Jelezte ugyanakkor, hogy áramtermelő alaperőművek nélkül megfizethető, versenyképes energiaköltségekkel nem tud működni egy ország, ezért kezdeményezték a paksi blokkok üzemidő-hosszabbításait és ezért épül Paks II.

Hozzátette, hogy nagy kapacitású gázerőművekkel is számolnak, amelyek 2028-ra készülhetnek el: ezek egyike a Mátrai Erőmű visontai telephelyén, a másik pedig az egykori tiszaújvárosi hőerőmű területén épülhet fel.

Az akkumulátor-kapacitások bővítéséről pedig megjegyezte, a családoknak a Napenergia plusz programmal segítenek, amelyben napelem és energiatároló egyidejű beszerzéséhez kínáltak támogatást. Júliusig mintegy 32 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be, nyáron meg is emelték a keretösszeget 105,8 milliárd forintra. A 4,1 millió forintos átlagos támogatási igényt figyelembe véve ebből több mint 25 ezer fejlesztésre futhatja.

Ezen a területen az ipari méretű kapacitásbővítések adják a másik irányt. Két programban csaknem százmilliárd forinttal ösztönzik az ipari energiatárolók telepítését.
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.