A németországi város karácsonyi vásárán egy szaúdi férfi – aki egyébként orvos, pszichoterápiás szakember – autóval a tömegbe hajtott. A helyi rendőrség már négy halálos áldozatról beszél és közel nyolcvan sérültről, akiket jelenleg is kórházban ápolnak. A beszámolók szerint Simone Borris polgármester a sírás szélén állt a támadást követően, amely megrázta mind a német várost, mind az egész országot. 

Azt hiszem, nemcsak őket, hanem egész Európát, már sokadszor. A történtekre azonnal reagált a politika, Kocsis Máté például a következő posztot tette közzé: „Bár az első hírek szír elkövetőről szóltak, a tiszás kommentelők számára – beleértve Magyar Pétert is – jelzem, velük ellentétben nekem nem okoz nagy megkönnyebbülést, ha a magdeburgi karácsonyi vásárban mészároló, bevándorló hátterű emberről kiderül, hogy nem szír, hanem szaúdi, és már régóta Németországban él. Ez csak erősíti azt a tényt, hogy a csodafegyverként emlegetett integráció minimum nyikorog. Az sem nyűgöz le különösebben, hogy a hatóságok nem tudják (vagy nem merik) megmondani, pontosan hány halott van. A lényeg ugyanaz: európaiak a halottak, bevándorló a gyilkos. Sokadjára. Ezért ellenezzük mindenáron a brüsszeli migrációs politikát!”

Bármennyire is nehéz egyeseknek kimondani, az Európát lassan egy évtizede fogvatartó terrorveszély gyökere abban a nyilvánvalóan hibás migrációs politikában keresendő, amiről már annyiszor elmondtuk, hogy nem működik. 

Ez mostanra az élet minden szintjén érzékelhető: az Európában tartott választások mindegyikén azok a pártok nyertek váratlan befutóként, amely elsődleges célként az illegális bevándorlás szabályozását tűzték zászlajukra. A tagállamok sorban lépnek ki az unió által erőltetett megállapodásokból és inkább maguk oldják meg a problémáikat. Annak pedig, hogy az, ahogy most van, nagyon nincs rendben a legfájdalmasabb jele az, ami Madgeburgban történt, és előtte már annyiszor, számtalan nagyvárosban Európában. 

A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás. A szívekben elültetett félelem, hogy ne csak kereszt ne legyen a templomok tetején vagy a közintézményekben, ne csak a betlehem és a fa tűnjön el, ne csak a katolikus hittant szorítsa ki az iszlám hitoktatás az iskolákból, hanem féljünk kimenni a karácsonyi vásárba is. Féljünk adventben, és féljünk karácsony estéjén. 

A magdeburgi támadó indítékára egyelőre nem derült fény. Nem lehet tudni, miért tette, amit tett, ám mindannak, ami történt, újfent súlyos üzenete van. Az illegális migráció okozta fenyegetettség csaknem egy évtizeddel a nagy Merkel-féle nyitott kapuk politikáját követően is jelen van Európában, minden egyes nap settenkedik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban és helyszíneken csaphasson le. Ennek kockázatát pedig az Európai Unió vezetése minden egyes nappal vállalja egészen addig, amíg nem tesz valamit annak érdekében, hogy rendezze a helyzetet. 

A magyar kormány álláspontja ezzel szemben 2015 óta változatlanul az, hogy „amíg nem tudunk egyetérteni abban, hogy aki be akar jönni az unió területére, annak meg kell állnia az unió határainál, a bejutási kérést be kell adnia, és amíg azt nem bírálták el pozitívan, addig nem léphet be az unió területére. Ha ezt nem tudjuk elérni, sose fogjuk tudni megállítani a migrációt. Ez az egyetlen lehetőség. Magyarországot ma éppen azért büntetik, mert ezt teszi”.

A kereszténység felett a történelem során sokszor kongattak már vészharangot. Ez a mostani pillanat is ilyen. 

Advent a várakozás megszentelése – mondja Pilinszky. Ezek a sorok pedig mindig, ahogyan ma is, igazak és érvényesek. A keresztény emberek igazi hite és várakozása pedig olyan december huszadikákon kezdődik el, mint, amilyen az idei volt. Vészterhes, semmi jót nem ígérő napokon. Amikor úgy tűnik, a legszentebb öröm és ünnep is tragédiává válik, olyankor kell csak igazán hinni abban, hogy valóban megszületett a Megváltó. Betlehemben, és a szívünkben is!