– Néhány év hazai banki tapasztalatszerzés után inkább saját vállalkozást indított. Miért ezt az utat választotta?

Az szja-bevallásnál még mindig milliárdokat hagynak az államnál az adózók
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!
– Néhány év hazai banki tapasztalatszerzés után inkább saját vállalkozást indított. Miért ezt az utat választotta?
– A nemzetközi sztenderdek szerint működő multinacionális cégeknél nem igazán tud kiteljesedni az, akinek állandóan új ötletei, gondolatai vannak. Nyilvánvaló lett, hogy önállóan sokkal inkább megvalósíthatom az elgondolásaimat. A banknál szerzett pénzügyi és ingatlanpiaci tapasztalataimat követeléskezelő pénzügyi vállalkozásomnál hasznosítottam. Alapvetően lakossági jelzálogfedezetes követelések kezelésére szakosodtunk. A megtérülés ciklikus, ezért a működés erősen munka- és tőkeigényes. Néhány év alatt, 2015-re a társaság már a legnagyobb volt Magyarországon a független hazai tulajdonú pénzügyi társaságok között, százan dolgoztunk a vállalkozásban. Azért, hogy szintet tudjunk ugrani, tőkéstársat kerestem külföldről. Ekkorra már a pénzügyi nemzetközi multik számára is vonzóvá vált a jelzálogfedezetes lakossági piac, viszont az is kiderült, hogy a mi működésünk nem egyeztethető össze az övékével. A vége az lett, hogy az egyik nagyobb pénzügyi csoport megvette tőlem az üzletágat.
– A követeléskezeléstől egyenes út vezetett a kis- és középvállalkozások hitelezéséhez?
– A nagy bankok alapvetően a kkv-k krémjét, nagyjából ötödüket finanszírozzák szívesen. Azokat a cégeket, amelyeknek megalapozott felvevőpiacuk és kalkulálható jövőbeli pénzügyi bevételük van. A kkv-k mintegy harmada valóban nem hitelképes, de még mindig itt van ötven százalékuk, nekik szükségük lenne fejlesztési forrásokra! Még követeléskezeléssel foglalkoztam, amikor már láttam, hogy sok vállalkozás kívül esett a bankok fókuszán – különösen a gazdasági világválságot követően. Olyan céget hoztam létre, amely ezeknek a vállalkozásoknak is tud kölcsönadni. Ezzel párhuzamosan a Magyar Fejlesztési Bank is életre hívott egy hasonló konstrukciót, azokat a vállalkozásokat célozva, amelyek a bankoknak nem vonzók. Az Arthur Bergmann Hungary Zrt. által kínált MFB Gazdaság-újjáépítési hitelprogram kifejezetten azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak a támogatását szolgálja, amelyek finanszírozási igényét a hitelintézetek valamely oknál fogva (például kezdő vállalkozások, magasabb kockázati profil, alacsonyabb igényelt hitelösszeg) nem tudják kielégíteni, így egyáltalán nem vagy csak lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel juthatnak hozzá a versenyképességük fenntartását, folyamatos fejlődésük biztosítását szolgáló, illetve beruházásaikat finanszírozó külső forrásokhoz. A valós igényeket jelzi, hogy 2018 óta több mint kétszáz hitelszerződést kötöttünk, amivel mintegy tizennégymilliárd forintnyi forrást tudtunk kihelyezni. A végtörlesztésre kerülő ügyletek által felszabaduló forrásokat rövid időn belül újabb finanszírozásokra tudjuk fordítani.
– A hitelezés mellett izgalmas a portfólióban található lakáslízing-konstrukció is, amely elsősorban a közszférában dolgozóknak szól.
– A hitelezés alapvetően refinanszírozott konstrukciók kihelyezését takarja. A hitelprogram 2022 júliusáig biztosan tart. A közvetlen hitelezés mellett, 2021-től bevezettük az ingatlanlízinget is, miután megvettük az Erste-lakáslízinget. A lízingkonstrukció többek között arra is lehetőséget teremt, hogy azok a munkavállalók, akik albérleti támogatásban részesülhetnek (például rendőrség, honvédség), kvázi munkáltatói hiteltámogatás révén tudják fizetni az ingatlan finanszírozásának havi törlesztőrészleteit. A konstrukció lejártakor a lízinget igénybe vevő lakó saját tulajdonába kerül az ingatlan.
– Az utóbbi időben már nemcsak itthon aktív, de Szerbiában is terjeszkedik.
– Családi kötődésem is van, de döntő az a felismerés volt, hogy Szerbiában a pénzügyi kultúra még messze nincs olyan fokon, mint nálunk. A hatalmas fejlődési potenciál számos lehetőséget rejt magában. Szerbiában a követelésvásárlás a fő tevékenység, de emellett felkészülünk a hitelezésre is. Ott is a kkv-szektort szeretnénk forráshoz juttatni, emellett létrehozunk egy alapkezelőt is. Összehasonlításként: a faktoring cégünk ott a tizennegyedik, itthon már csaknem kétszáz ilyen pénzügyi vállalkozás működik. Ahogy eddigi üzleti filozófiám is mutatja, érdemes az elején ott lenni. Ahogy fejlődik a vállalkozói kultúra, javulni fog a fizetési fegyelem, aminek a nemzetközi gazdasági normák beágyazódásával a jogszabályi háttere is kialakul. Ez történt itthon is. Szerintem a követeléskezelés sikeres lesz, megtérül a befektetés. Ráadásul immár komoly szakmai és üzleti tapasztalatokkal a hátunk mögött vágtunk bele. Összességében a magyarországi hitelezési, követeléskezelési és alapkezelői tapasztalatokat szeretnék Szerbiában kamatoztatni, emellett a magyar lakosságú területeken külön vállalkozással is elősegíteni a fejlődését.
– Március elején tették le egy négycsillagos hotel alapkövét Óbecsén. Hogy jött az ötlet, hogy szállodát épít a Vajdaságban?
– Szerbián belül külön lehetőség a Vajdaság magyarok által lakott területein vállalkozni. Majdnem egybefüggő magyar területek vannak, lehet magyarokat foglalkoztatni, de természetesen a szerb nemzetiségűeket is ugyanúgy alkalmazzuk. A magyarság képviselete egységes, így a szervezetünk segíteni tud a magyarországi vállalkozóknak. Óbecsén vásároltunk ingatlanokat, ott létre is hoztunk egy back office központot, mert Belgrádban is munkaerőhiány van, ráadásul Óbecsén feleannyiba kerül a munkaerő. A szerb turizmus minden szegmense feltűnően növekszik, így nagy lehetőségeket tartogat a befektetőknek. Ritkaság Európában, hogy egy piacra még be lehet törni pionírként, márpedig Szerbiában ez a helyzet. A szerbiai turisztikai és gazdasági mutatókat vizsgálva érdekes hasonlóság, hogy 2019-ben az ezer lakosra eső szállodai szobák száma és az egy főre jutó GDP is szinte azonos volt azzal, mint amit 1995-ben Magyarországon regisztráltak. A magyar turizmus egyik fő hajtóereje a 90-es évek vége óta épült, nagy szobaszámú, széles szolgáltatási palettán működő wellness- és konferenciaszállodák voltak, ilyenek még alig vannak Szerbiában. Szakértők szerint amekkora fejlődésen keresztülment azóta a magyar vidéki idegenforgalom, legalább ugyanilyen mértékű fejlődés várható a következő tizenöt-huszonöt évben Szerbiában is. Mindezt átgondolva döntöttünk úgy, hogy Óbecsén négycsillagos szállodafejlesztésbe kezd az Arthur Bergmann-csoport. Március 4-én tették le ünnepélyesen az Experience Hotel alapkövét. A háromemeletes épületben helyet kap egy 180 négyzetméteres wellness- és sparészleg is szaunával, gőzkabinnal, merülőmedencével, valamint pihenő övezettel, s mindezeket egy 44 négyzetméteres fitneszterem egészíti ki. A hotel tervezésénél alapgondolat volt, hogy rekreációs célokat is szolgáljon, egyrészt a helyben fellelhető szolgáltatásaival, másrészt a közelben igénybe vehető sportolási lehetőségekkel, amelyek palettáján az extrém sportok is szerepelnek.
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!
Az Uniqa és a CIG Pannónia is vállalta, hogy egy évig nem emeli a lakásbiztosítási díjait.
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
Gulyás Gergely bejelentette az árrésstop kiterjesztését – élőben a Kormányinfó
Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Nyilvánosságra került a finnek haditerve: így kerülnék meg Magyarország ellenkezését
"Tesó, valami gikszer van hátulról!" Elképesztő állapotban jelentkezett Csuti, így még sosem láthattuk őt!
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!
Az Uniqa és a CIG Pannónia is vállalta, hogy egy évig nem emeli a lakásbiztosítási díjait.
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.