Most, hogy a világgazdaság elindult a dekarbonizáció útján, a portfóliók karbonlábnyomának meghatározása a befektetési döntéshozatal kulcskérdése lett, ám ez egyelőre nem egyszerű feladat. A Fidelity összefoglalója szerint először is meg kell határozni, hogy mennyi üvegházhatású gázt bocsátanak ki a portfólióban szereplő vállalatok.
Az eltérő típusú kibocsátások osztályozásához rendelkezésre áll az üvegházhatású gázok nemzetközileg elfogadott sztenderdje, a Greenhouse Gas Protocol. Egy gyártóipari részvényekből álló portfólió esetében például ismernünk kell a benne szereplő vállalatok kazánjai és gépjárművei által kibocsátott, többtonnányi szén-dioxid (az első körös vagy közvetlen kibocsátás), valamint az e vállalatok által felhasznált elektromos áram (második körös, avagy közvetett kibocsátás) pontos karbonlábnyomát.
Első ránézésre zöldnek tűnik, de a rejtett karbonlábnyom több számmal nagyobb lehet. Így van ez a befektetéseknél is
Fotó: Reuters
Szigorúan véve a beszámolókban szerepeltetni kellene a vállalatok ellátási láncának karbonlábnyomát is (ez a harmadik kör, amely szintén közvetettnek tekinthető), végül pedig fel kellene tüntetni az előállított termékek környezeti hatását is (ez szintén a harmadik körbe tartozik).
A befektető végső célja, hogy a portfólióban szereplő minden emissziófajtát figyelembe vegyen, ám a harmadik körös emisszió továbbra is nehezen mérhető, fennáll a modellezési hibák veszélye és az adatok ritkán hozzáférhetők. Egy felmérés szerint 2020 márciusában a vállalatoknak mindössze 18 százaléka számolt be a harmadik körös emissziójáról. A Fidelitynél arra számítanak, hogy ez idővel változni fog, mivel a harmadik körös kibocsátások adják a vállalatok teljes kibocsátásának legnagyobb hányadát; 1995 és 2015 között ez az emisszió 84 százalékkal nőtt, szemben az első és második körös kibocsátás 47, illetve 75 százalékos bővülésével.
