Saját világ

Az egyre követhetetlenebbé váló modern korban mégiscsak az otthonunk nyújt menedéket, más értelemben pedig feltöltődést ahhoz, hogy napról napra újra tudjuk kezdeni.

„Ezért minden letelepedés, falualapítás és házépítés is olyan nehéz döntést jelent, amelytől az ember egész létezése függ. Az embernek »saját« világot kell teremtenie, és annak fenntartásáért és megújításáért magára kell vállalnia a felelősséget. Nem váltogatja tehát könnyű szívvel a lakóhelyét, mert nem könnyű feladnia »világát«.” Mircea Eliade vetette papírra ezeket a gondolatokat A szent és a profán című művében. Jóllehet a világhíres román vallásfilozófus mondatai idejétmúltnak tűnhetnek, korántsem azok. Változnak az idők, sok minden mozgásban van, de az otthon meghittségére mindenkinek szüksége van, arra – kimondva, kimondatlanul – mindenki vágyik. Mégis a mobilitás és a rugalmasság lettek a mai kor jelszavai.

Amerikában mindennapos, hogy a keleti partról valaki a nyugati partra költözik (vagy fordítva), mert éppen ott kap jobb (értsd: jobban megfizetett) munkát. Nyugat-Európa legtöbb országában a magántulajdonban lévő otthon fehér hollónak számít, a bérlés, a hosszabb-rövidebb távon kivett lakás a megszokott. Mifelénk, a „barbár” Kárpát-medencében azonban megmaradt a saját otthon fontossága, amit sokan elmaradottságnak próbálnak beállítani, pedig egészen másról van szó. A jelenlegi, egyre követhetetlenebbé váló modern korban mégiscsak az Eliade által „saját világnak” nevezett otthonunk nyújt menedéket, más értelemben pedig feltöltődést ahhoz, hogy napról napra újra tudjuk kezdeni életünket. Ha ugyanis ez az otthon valóban biztos pont, akkor az élet számos viszontagságát jóval könnyebben tudja átvészelni az ember.

Hamvas Béla ezt így fogalmazza meg zseniálisan Az ágy című rövid esszéjében: „A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog.”

Lassan négy éve annak, hogy újraindult az otthonteremtési program, hogy bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt, közismert nevén a csokot, amely már százezer családnak adott segítséget – kinek az első lakásához, kinek nagyobb lakásba költözésre, kinek a háza bővítésére, kinek álmai otthonának felépítésére. Nagyon úgy tűnik, az idei év újabb mérföldkő lesz, hiszen soha nem látott mértékben kaphatnak támogatást az életüket összekötő, gyereket nevelő párok. A családok, a gyerekek ilyen nagyfokú segítése példátlan, és – ha a nyugati trendeket nézzük – szembemegy a korszellemmel.

Ezekben a kéthetente megjelenő írásokban vállaltan szubjektív módon szeretnénk bemutatni, mivel is jár az otthon megteremtése. Mivel nem feltétlenül végig diadalmenet, ezért az írások sem csak a házépítés szépségeiről fognak szólni. Vannak buktatók is szép számmal, de nemcsak építkezésnél, hiszen könnyedén el lehet csúszni egy lakás adásvétele során is. Az építkezés embert próbálóan nagy feladat, azt is mondhatnánk: ami ott nem fordul elő, az jóformán nem is létezik. Ám oda kell figyelni nemcsak az előttünk tornyosuló feladatokra, hanem egymásra is. Mert az mit sem ér, ha felépül a ház, de közben szétesik a család.