Sokféle támogatás jár a cégeknek a járvány végén is

Elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szolgáltatásokban tevékenykedő vállalkozások igényelhetnek állami bértámogatást májusra is.

Magyar Nemzet
2021. 05. 08. 9:34
null
Fontos az állami segítségnyújtás Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányhivatalok a napokban előlegként utalták el a májusi bértámogatásokat, a programban így már összesen több mint 84 milliárd forintot fizettek ki az idén – ismertette Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. Eddig

mintegy harmincezer, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott segítséget 176 ezer munkavállalója megtartásához.

Elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedő vállalkozások igényelhetnek állami hozzájárulást a munkahelyek megőrzéséhez május végéig. A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.

A miniszterhelyettes kiemelte a Magyar falu vállalkozásfejlesztési programot is, amelyben a kisebb településeken működő cégek pályázhatnak összesen ötmilliárd forintra. – A pályázók 2–10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, amely rendkívül sokféle célra használható fel. A lehetőség igénybevételéhez harminc százalék önrész is elegendő – ismertette a program részleteit Schanda Tamás. További lehetőségként említette meg

a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amelyet tízmillió forint értékben, tíz évre vehetnek fel a kisebb vállalkozások,

a törlesztést pedig elég három év múlva megkezdeniük.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élen jár az átoltottságban, ennek köszönhetően elkezdhettük a gazdaság újraindítását. Egyre több szolgáltatás válik ismét elérhetővé, és az emberek fokozatosan visszatérhetnek a megszokott életükhöz. Ezzel rengeteg munkavállaló is visszakapja a lehetőséget arra, hogy dolgozhasson

– fejtette ki Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, az innovációs tárca elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását és újak létesítését. A munkaalapú társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizonyultak, a foglalkoztatottak száma ismét meghaladja a 4,6 milliót. A kormányzati intézkedések a járvány kitörése óta mintegy 1,7 millió munkahely megvédéséhez járultak hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.