Stratégiát kap az építésügy

Hatékonyság- és termelékenységnövelés, digitalizáció, új alapokra helyezett képzés és kevésbé bonyolult előírások alkotják a kedden bemutatott építésgazdasági stratégia fő pilléreit. Az építőipari szakszövetséggel együttműködő innovációs tárca célja az, hogy az ágazat jó minőségben, időre, az építtetők megelégedésére tudja teljesíteni a következő évek kiugró mértékű megrendelésállományát.

2019. 05. 29. 7:41
null
Nincs még egy ágazat Magyarországon, amely évente harminc százalékkal bővül Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb hárommilliárd forintra pályázhatnak az építőipari kis- és középvállalkozások (kkv-k) az év második felében – jelentette be kedden Palkovics László innovációs miniszter. A technológiai korszerűsítéseket támogató pályázaton 2018-ban összesen 16 milliárd forintot kaptak a cégek, a tavaszi hatmilliárd forint keretösszegű új pályázati ciklust pedig nemrég le kellett állítani, mert kétszeres túljelentkezés volt rá. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője jelezte, a pályázat forrásait a jövőben az eszközbeszerzés mellett szoftverek megvásárlására is lehet fordítani.

A tárcavezető a bejelentést annak apropóján tette, hogy a gazdasági kabinet megtárgyalta és elfogadta az ITM által szakmai szervezetek bevonásával elkészített építésgazdasági stratégiát. Palkovics László szerint erre nagy szükség van, mert uniós és hazai forrásokból, valamint részben a kormány családtámogatási programjából fakadó magánmegrendelésekből összesen 25 ezer milliárd forintos megrendelésállománya lesz 2023-ig a magyar építőiparnak. Mindennek megvalósításához mintegy 40-60 százalékos termelékenységnövekedésre lesz szükség az ágazatban, amit a stratégia több intézkedéssel támogat.

Nincs még egy ágazat Magyarországon, amely évente harminc százalékkal bővül
Fotó: Havran Zoltán

Palkovics László a stratégia főbb pontjai közül kiemelte a digitalizáció ösztönzését, szerinte ugyanis az építőiparban mintha nem lenne olyan szintű a digitális lehetőségek kihasználása, mint más ágazatokban. A kkv-knak szóló pályázat kibővítése mellett ezt az épületinformációs modellezés és tervezés, azaz a Building Information Modeling (BIM) elterjesztése segíti, kormányzati támogatással építésgazdasági platformot alakítanak ki. – Az építőipar hatékonysága hagy némi kívánnivalót maga után – jegyezte meg a miniszter, utalva az ágazat egyik legnagyobb problémájára, amelynek kezelésére szintén nagy hangsúlyt fektet a stratégia. Amelyben fontos szerepet kapott továbbá a képzési rendszer újragondolása, az építőipar jogszabályi környezetének felülvizsgálata és észszerűsítése, a gazdaság fehérítése és a jogszerű foglalkoztatás ösztönzése.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a stratégiát üdvözölve kijelentette: a fő célkitűzés az, hogy 2023-ig az építőipar le tudja tenni az asztalra az említett 25 ezer milliárd forintos teljesítményt úgy, hogy a megrendelők is elégedettek legyenek, és mindez az ágazat szereplőinek is megérje üzletileg. A szervezet elnöke, utalva az építőipar idei kiugró teljesítményére, úgy fogalmazott, nincs még egy ágazat ma Magyarországon, amely évente harminc százalékkal bővül. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az ágazat növekedési tartalékai az idén el fognak fogyni, ezért a hatékonyságot növelniük kell.

Az építőiparban idén elérik a 345 ezres foglalkoztatotti létszámot, ami a mélypontot jelentő pár évvel korábbi szinthez viszonyítva százezerrel több munkást jelent. Az újak nagy része azonban nem szakmunkás vagy diplomás, hanem legjobb esetben is segédmunkás, a legtöbben azonban képzetlenek. A munkaerő-problémák kezelésére Koji László utalt hazahívó kampányukra, amelynek első állomása Münchenben lesz június elején. Az ÉVOSZ elnöke arról is beszélt, hogy regionális gyakorlati képzési központokra lenne szükség, amelyek mögé a nagy cégek is odaállnának. Kiemelte annak fontosságát, hogy az állam egyenlítse ki a nagy megrendeléseit, hogy ne beruházási ciklusokban kelljen dolgozniuk az ágazati szereplőknek. Koji László megjegyezte, az ÉVOSZ elnöksége mai ülésén fog először pontos tájékoztatást kapni az építésgazdasági stratégiáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.