Szakemberigény fékezi a hazai digitalizációt

Magyar Nemzet
2019. 10. 14. 13:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó által megkérdezett vállalati felső vezetők komoly korlátokat látnak a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználásában – olvasható a cég összegzésében. Ennek oka a megkérdezettek harmada szerint az, hogy az új megoldások bevezetését lassítja a képzett szakemberek hiánya. Mindeközben a válaszadók fele elkerülhetetlennek tartja a technológiai fejlődést, amely jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésében, valamint a bevételek növekedésében egyaránt.

Az MI ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint a gördülékenyebb kapcsolattartás az ügyfelekkel. Ilyenek a kapcsolattartást segítő chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

Magyarországon sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra, az MI elterjedése még kezdeti fázisban van. Ez a félelem gyakran alapul korábbi, elakadt beruházásokon vagy az új technológiá­val kapcsolatos tapasztalat ­hiányán. Az EY rámutatott, az újításoknak mindig két fontos, egymáshoz kapcsolódó része van: a tech­nikai változás mellett annak hatása az érintettekre is.

Az Egyesült Államokban viszont már tízből nyolc menedzser felismerte, hogy a mesterséges intelligencia nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.