Szakértő: hosszú távú, fenntartható fejlődésre kell berendezkednie az országnak

Hosszú távú, fenntartható fejlődésre kell berendezkednie az országnak, és nem arra koncentrálnia, hogy továbbra is 4-5 százalékkal emelkedjen évente a bruttó hazai termék (GDP) – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Forrás: MTI2019. 02. 10. 11:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy egyes közgazdászok szerint már tapasztalhatók a következő gazdasági válságra utaló jelek. Csath Magdolna kifejtette: a pesszimisták válságról beszélnek, mások pedig azt mondják, az eddigi konjunktúra lassul majd, és kicsit alacsonyabb szinten „állnak be” a növekedési adatok.

Az a fontos – tette hozzá -, hogy a viszonylag bizonytalanná váló világban – ahol sok a kockázati tényező – stabilitásra, fenntarthatóságra, hosszú távú fejlődésre rendezkedjen be az ország. Jelezte: a válságálló képesség is nagyon fontos ebben a gazdasági környezetben.

A szakértő szerint az államnak ehhez sok eszköze van, példaként a fiskális eszközök mellett a kisvállalkozások helyzetbe hozását és a regionális különbségek csökkentését említette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.