Szembemegy a norvég kormány az aláírt megállapodással

A nemzetközi szerződések alapján hazánknak is jár támogatás az EGT és a Norvég Alapokból, konszenzusra törekvés nélkül döntött a norvég kormány.

Magyar Nemzet
2021. 07. 23. 17:45
null
Az önkéntes segítők tavaly egy ember életét megmentették és közel háromezer sérülést láttak el Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konszenzusra törekvést figyelmen kívül hagyva, egy előre borítékolt eredményt és a korábbi években létrejött monopolhelyzetet tovább erősítő döntést hozott a norvég kormány, amelyet Magyarország nem tudott támogatni. A norvég fél gyakorlata szembement a Norvég Civil Alapkezelő kiválasztására saját maguk által is aláírt együttműködési megállapodással, amely méltatlan a magyar civil társadalomra nézve, az eredmény pedig ellentétben áll a magyar állampolgárok érdekeivel – közölte lapunkkal a Miniszterelnökség annak kapcsán, hogy a hazai sajtóban több helyen megjelent: a magyar kormány nem tudta eldönteni, melyik szervezet oszthatja szét a Norvég Alap támogatásait, így az ország 214,6 millió eurótól, azaz nagyjából 77 milliárd forinttól eshet el.

A norvég fél nemet mondott olyan nagy múltú szervezetekre, mint a Magyar Vöröskereszt
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A norvég külügyminiszter közleménye is megerősítette, hogy az új Civil Alapkezelő kiválasztásában szembementek a magyar kormány, az EGT és a Norvég Alapot biztosító donorországok között 2020. december 21-én aláírt megállapodással.

Ugyanis a megállapodás értelmében az alapkezelőt nyílt pályázat útján és a felek közös konszenzusa alapján kellene kiválasztani, nem pedig egyenes úton az általuk legjobban értékelt szervezetet jelölnék ki előre borítékolt eredménnyel – hangsúlyozta a Miniszterelnökség.

Elmondták: a Civil Alapkezelő kiválasztására meghirdetett nyílt pályázat két fordulóban zajlott annak érdekében, hogy a pályázóknak lehetőségük nyíljon a minél színvonalasabb pályázati anyag benyújtásához. Ennek eredményeként a nemzetközi gyakorlatnál jelentősen nagyobb számú, hét civil konzorcium pályázatát minősítette a norvég fél alkalmasnak. A kormány hat konzorcium elfogadására is nyitott volt, ezek elfogadására javaslatot is tett, míg Norvégia csak egyet tartott elfogadhatónak. A norvég fél nemet mondott olyan nagy múltú, jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatú, erős és független szervezetekre, mint például a Magyar Vöröskereszt vagy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

A korábbi két ciklusban egyoldalú norvég döntéssel az Ökotárs Alapítvány vezette konzorciumot jelölték ki alapkezelőnek, amelynek az elmúlt években többször is megkérdőjeleződött a politikai függetlensége, ráadásul olyan monopolhelyzetbe került, amelynek erősítése a hazai civil társadalmi érdekekkel szemben áll. A magyar kormány elkötelezett a civil társadalom fejlesztésében, célja növelni a civil társadalom kapacitását, támogatni a kulcsfontosságú új szereplőket, ezért ennek a monopolhelyzetnek erősítését nem támogatta – idézi fel a Miniszterelnökség.

Norvégia haszonélvezője a közös piacnak, és a nemzetközi szerződésekben foglaltak alapján hazánknak is jár támogatás az EGT és a Norvég Alapokból. A magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására. A norvégok konszenzusra törekvésének hiánya a magyar állampolgárok érdekeivel ellentétben áll, hiszen tőlük vonják meg a Magyarországnak járó támogatást, és veszik ezáltal semmibe az alap létrejöttének célkitűzéseit is, amelynek fókuszában a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok életkörülményeinek javítása, a zöldinnováció, a társadalmi és gazdasági gyarapodás támogatása áll, annak ellenére, hogy valamennyi program előkészítése a donor féllel közösen célegyenesbe fordult, a pályázati felhívások már ősszel megjelenhettek volna – szögezte le a Miniszterelnökség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.