Szép negyedévet zárt a CIG Pannónia biztosító

383 millió forintos adózott eredménnyel zárta a negyedévet a tőzsdei társaság, drágult a részvény.

Munkatársunktól
2021. 05. 18. 19:18
null
A hosszú távú stratégiai együttműködés mindkét társaságnak előnyös Fotó: MI-archív
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedvező első negyedéves eredményről számolt be a CIG Pannónia biztosító, 383 millió forintos adózott eredménnyel. Ez több mint ötven százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedév eredménye, és bár még alacsonyabb a 2018-ban jellemző negyedéves eredményeknél, már jelzi, hogy fordulat lehet a cégnél, és sikerül újra növekvő pályára állni. A díjbevételek 19 százalékkal közel ötmilliárd forintra emelkedtek, ezen belül a hagyományos és csoportos életbiztosítások bevétele 45 százalékkal növekedett.

A bevételek igen nagy hányada, bő hetven százaléka még a befektetéshez kötött, azaz unit linked termékekből származik, melyek korábban nem kevés problémát okoztak a 2008-as válság idején. Azóta persze a szegmens szabályozottabb, átláthatóbb lett, de nem véletlen, hogy a szegmens díjbevétele a hagyományos életbiztosításokénál jóval kisebb, 12 százalékos mértékben növekedett.

Az árbevétel jelenleg szinte kizárólag az életbiztosítási üzletágból származik
Fotó: MI-archív

A részvény tőzsdei árfolyama kismértékben emelkedett a jelentés közzététele után, ugyanakkor a nagy árfolyammozgás jóval korábban, tavaly nyáron lezajlott. Akkor 200-ról rövid idő alatt 350 forintig száguldott a papír árfolyama, azóta viszont meglehetősen stabil. A cég eredménye, hírneve és árfolyama korábban, 2019-ben azért rendült meg, mert a társaság az olasz határon átnyúló kezesi biztosításokat kötött, de csalók áldozata lett. Az olasz szerencsejátékok viszontbiztosítási piacán a CIG Pannónia Emabit (Első Magyar Általános Biztosító Zrt.) nevű leányvállalata 1372 szerződés esetében, összesen 319,2 millió euró összesített szerződéses limit erejéig vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett 2015 augusztusa óta az Africa Re viszontbiztosítóval, ezekről azonban 2019 szeptember végén az Africa Re megerősítette, hogy hamisítványok. A csalást a szerződések megkötésében részt vevő viszontbiztosítási alkuszok követhették el, de ez nem mentesít egy biztosítót attól, hogy gondosan megvizsgálja a szerződéseket, és kiszűrje az ilyen eseteket.

A CIG Pannónia ezt követően leépítette a nem életbiztosítási üzletágat, és bár a jövőben újra foglalkozhatnak ezzel, a botrányos ügytől és hatásaitól immár teljesen sikerült megszabadulni, amit a befektetői bizalom visszatérése is mutat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.