Szijjártó: Megéri hazánkban vállalkozni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Prinzhorn Holding, akivel a kormány most stratégiai megállapodást kötött, nagyban hozzájárult a „magyar foglalkoztatási rekordhoz”.

NT
2014. 02. 19. 15:44

Kiemelte, hogy az ország stratégiai céljainak eléréséhez stratégiai partnerek kellenek. Hozzáfűzte: a stratégiai megállapodások aláírását követően a nagy nemzetközi cégek 650 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre és ezzel 5500 új munkahelyet hoztak létre.

Cord Prinzhorn cégtulajdonos-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a cégcsoport „értékalapú befektető, amely a környezetet védve termel”. Hozzátette: stratégiai termelőként eddig 600 millió eurót fektettek be Magyarországon, miközben az eldobott papír 80-90 százalékát újrahasznosítják. A cégvezető szerint a megállapodás erősíti a Prinzhorn elkötelezettségét Magyarország iránt, és aláhúzza a párbeszéd fontosságát.

Bencs Attila, a csoport egyik magyarországi cége, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a legmodernebb technikával, világszínvonalon zajlik a papírgyártás, amely után az alapanyagot a Dunapack csomagolóanyaggá alakítja. Közölte: folyamatosan egyeztetnek a magyar kormánnyal azért, hogy ne a lerakókba kerüljenek a papírhulladékok, hanem a cég révén értékké válhassanak.

A Wiener Neudorf-i (Ausztria) székhelyű, családi kézben lévő Prinzhorn Holding 13 ország 37 termelőüzemében összesen 4478 alkalmazottat foglalkoztat. Évi 1,7 millió tonna, újrahasznosított papírból előállított hullámalap-papírral és mintegy 1,1 milliárd euró éves forgalommal a Prinzhorn Holding Európa harmadik legnagyobb vállalata az ágazatban.

A Prinzhorn csoport 1990 óta van jelen Magyarországon – fontos hulladékgyűjtőként (Duparec Kft.), a legjelentősebb magyarországi hulladékgyűjtő és papírgyártó létesítménnyel (Hamburger Hungária Kft.) és a hullámkarton alapú csomagolási megoldások legnagyobb gyártójaként (Dunapack Kft.).

A dunaújvárosi papírgyár 1990-es megvásárlása óta összesen mintegy 600 millió eurót kitevő beruházások eredményeként a Prinzhorn csoport ma a magyar papír- és csomagolóanyag-ipar legjelentősebb szereplője, évi 110 milliárd forint forgalommal. A vállalatcsoport jelenleg több mint 1100 embert foglalkoztat Magyarországon.

A kormány összesen 41 céggel kötött stratégai megállapodást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.