
Kiderül a héten, hogyan alakultak a júniusi fogyasztói árak
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai első becslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Varga Mihály kiemelte, a magyar gazdaság nem veszített a lendületéből, a növekedés a tárca várakozásait is meghaladta. Az előzetes adatok szerint ez a legmagasabb növekedési ütem az egész Európai Unióban – tette hozzá.
A GDP-adat azért is kedvező, mert közben az államadósság csökkent – mondta a miniszter. Hozzátette, 1995-óta az idei második negyedéves adat a hét legjobb között van. Jelezte, hogy sem a hiány, sem az államadósság alakulása nem tér el az idei prognózistól.
Kitért rá, az eddigi információk szerint a kormányzati intézkedések 1,6 százalékponttal emelték a növekedést. Ezek nélkül 3,5 százalékos lett volna a GDP-növekedés – mondta.
A kormányzati intézkedések közé sorolta a hatéves bérmegállapodást, a Versenyképesebb Magyarországért programot, a lakhatási támogatásokat, és az állami beruházásokat. A növekedést támogatta a továbbra is kedvező lakossági fogyasztás, az új exportkapacitások kiépülése, és az uniós források hatékonyabb felhasználása – sorolta a tárcavezető.
A részadatok már utaltak a magasabb április-júniusi növekedésre: az építőipar teljesítménye 27 százalékkal nőtt a második negyedévben, az ipar közel 5 százalékkal, és a kiskereskedelem több mint 5 százalékkal bővült. A turizmus, az ingatlanpiac mellett az infokommunikációs szolgáltatások és beruházások fejlesztése is segítették a növekedést – mondta.
A pénzügyminiszter a következő időszakra ható kockázatok az előző negyedévhez képest változatlanok, ezek között említette a Brexitet, és a világgazdasági bővülés lassulását. Kérdésre kifejtette: a német gazdaság tavaly szeptember óta enyhe lejtőn van, ennek elvileg néhány hónapja be kellett volna gyűrűznie Magyarországra. A költségszintek kedvezőbben alakulnak a magyar autóiparban, és az exportpiacok is változtak, diverzifikáltabbak lettek, ezért is kedvezőbb a magyar növekedés a nyugat-európainál.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
Heti gazdasági összefoglaló.
A vízmegtartási programoknak köszönhetően 178 millió köbméter víztöbblettel számolhatunk.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
Heti gazdasági összefoglaló.
A vízmegtartási programoknak köszönhetően 178 millió köbméter víztöbblettel számolhatunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.